Istenanyánk gyermeke, ki egyik földi életét Hunyadi Mátyásként élte. Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fia. Magyarország felejthetetlen és hőn szeretett nagy királya.

1458-ban, tizenhét évesen, a Duna jegén a nemzet királyává választotta.

Az ország nevétől visszhangzott, minden ember szíve érte dobogott.

Éles elméjű, ritka műveltségű, erősakaratú,

Bátortekintetű, méltóságos, daliás férfi volt.

Első felesége a cseh király leánya,

Ki csecsemő gyermekével fiatalon átment a túlvilágra.

Később feleségül vette a nápolyi király leányát Beatrixot, ki nem szült neki utódot.

A törökökkel sokat háborúzott,

De sokkal veszedelmesebb ellenségei voltak a keresztény szomszédok.

Erős, negyvenezer fős haderőt szervezett, melynek neve „Fekete Sereg” lett.

Az ellenség ettől a seregtől rettegett.

Sorra aratta a fényes győzelmeket.

Mátyás maga is a fény gyermeke volt, amit egész életével igazolt.

Konok ellenségei voltak az osztrákok.

De a magyar király „Bécsnek büszke várába” is bevonult.

Ott fogadta az osztrák urak hódolatát.

Igazi király, a népe édesatyja volt.

Egy nagy gondolat vezérelte: az ország erejét emelni, nemzete jólétét biztosítani.

Rangra való tekintet nélkül szolgáltatott igazságot.

A földesúr ellen megvédte a jobbágyot.

A népnek és a királynak kölcsönös vonzódása köztudott volt.

Minden esztendőben, Szent György napján,

Budán, nyilvános törvénynapot tartott.

Egy szép polgári lánytól volt egy fia, aki a Korvin János nevet kapta.

Királyfihoz illően nevelte, utódjának őt jelölte.

Mátyás király kútja a budai várban (Stróbl Alajos alkotása)

Nemzete hitét megerősítette.

Népe, bölcsességének, igazságszeretetének melegítő sugarait érezhette.

Nagy hadvezérek, főpapok, jeles tudósok, költők, írók, művészek vették körbe.

Célja volt az egyetemes emberi kultúra megteremtése.

Buda vára volt az ország szíve. Sokat áldozott annak szépítésére.

Újra építtette a királyi palotát, mely pompás, díszes volt kívül – belül egyaránt.

Ő maga volt az egyszerűség, de maga körül szerette a pompát és a fényt.

A budai és visegrádi palota, valóságos kincsesházként tündöklött.

Arany és ezüst edény, legalább ötven szekérrel volt.

Szobrok, festmények, mindenféle díszek, szőnyegek, selymek sokasága pompázott.

Hatalmas, gazdag könyvtárához hasonló a világon nem volt.

A polcokon több ezer könyv sorakozott.

Ez volt a legértékesebb kincse, büszkesége. Sajnos átkerült a törökök kezébe.

1490-ben hirtelen, váratlanul halt meg Bécsben.

Méreggel vetettek véget életének.

Feketével bevont hajó hozta haza a Dunán a holttestet.

Ötven hajó – szintén feketébe vonva – volt a gyászkíséret.

A Duna két partját ellepte a szomorú nép.

Keserves sírással, hangos zokogással fejezte ki fájdalmas énekét.

A fényes, dicsőséges idők után, ismét gyászos idő következett.

„Meghalt Mátyás király, oda az igazság” – a szegény nép így kesergett.

Bár élete műve jórészt megsemmisült,

A nemzete, mesékben, mondákban, a lelkében szeretettel őrzi őt.

Nevét, emlékét, megható szeretettel, kegyelettel őrzi a magyar ember.

Élete és emléke halhatatlanul lobog tovább a magyarok életében, történelmében.

Mint az égen a csillagok, szelleme úgy él és ragyog mindannyiunk szívében.

Teste romlatlanul nyugodott, míg 1827-ben el nem égették a Habsburgok.