Szent utak

Táltos nap a Hortobágyon * 2008. június 21.

671Megtekintés

Köszönet Kovács – Magyar András Táltosunknak, hogy ismét megérinthette Istenatyánk és Istenanyánk a lelkünket, hogy együtt lehettünk szentjeink szellemével, s Táltos testvéreinkkel.

Nagyon sok embernek erőt, új értelmet, új utat, teremtő gondolatokat, és főleg lelki táplálékot ad, hogy eljöhet egy ilyen összejövetelre, egy zarándokútra, egy szent helyre, ahol Táltos tanítónk, Kovács – Magyar András égi szentjeink üzenetét adja át az arra áhítozó embereknek.

 

 

Igen sokan áhítozzuk azokat a szavakat, üzeneteket, melyekkel megajándékoz bennünket Kovács – Magyar András. Ezek az üzenetek egy tiszta égi forrásból erednek, ezt érezzük, amikor megdobban a szívünk, amikor halljuk ezeket a gondolatokat, megpendülnek szívünknek húrjai. Ezek után mi magunk is szárnyra kapunk, s fizikailag, lelkileg, szellemileg megerősödve folytathatjuk mindennapjainkat.

 

1

 

Ezek a FÉNYES NAPOK tesznek bennünket is tündöklővé, hogy erőt tudjunk adni a többi, útkereső ember számára, akik még nem jutottak el arra a pontra, hogy az életük folyását a saját kezükbe vegyék.

 

Én megvallom, hogy az életem legjobb döntése volt, amikor elmentem a Táltos Iskolába, elfogadtam András hívását. Azóta Istenünk, Istenanyánk ölelő, védelmező karjai, Jézus Urunk szeretete kíséri lépteinket.

 

 2

 

Köszönöm András, hogy visszavezettél az Isteni útra!

Remélem, meg tudom hálálni, szolgálni a szerető gondoskodást!

 

 4

 

Ez a vers a hortobágyi napforduló ünnep után született, a csodálatos élmények hatására:

 

Táltos nap a Hortobágyon

 

A nyári napforduló ünnepén

ismét összejött a Táltos kis csapat,

Keresztelő Szent János születése napján

Kicsi és nagy másnap hajnalig együtt mulat.

 

Jó Tanítónk összehívott minket,

Hogy a tűz tisztító erejét nékünk felajánlva,

S az Isteni szeretetet befogadva

Lelkünk, s szellemünk szárnyaljon égi magasságba.

 

A sok fehér ruhás ember

szívében várakozással, megtöltötte a lelátót,

Ég, s Föld között lebegve, csillogó szemekkel

S áhítattal hallgatta az ÉGI SZÓT.

 

Tűzszertartás keretében megtisztult

Testünk, lelkünk, szellemünk,

S ezután Istenatyánk, Istenanyánk

s égi Szentjeink áldást adtak minekünk.

 

Könnyünk kicsordult, szívünk, lelkünk szeretettel telt meg,

Mikor gyógyítóink keze által megkaptuk e felemelő csodát,

Istenatyánk és Istenanyánk a lelkünket érintette,

S erre az isteni élményre áldott falat kenyérrel kaptuk a koronát.

 

Földi Táltosunk, drága András

Jó szava isteni gondolatokat közvetít,

S szívünk, lelkünk érzi, hogy meríthet

a további éltéhez kellő segítséget, s isteni erőt.

 

A parázson átlépkedve, félelmünket tűzbe téve,

Kívánságunk égbe küldve, szellemünket fényesítve éljük meg a csodát,

S átszellemülve lépkedünk, s tudjuk,

Hogy a tűz másik oldalán megváltozik a további életünk.

 

Az éjszakát átmulatva ünnepelünk,

Tánccal, vigassággal, hogy együtt lehetünk.

Sok jó ember, ki mind egyfelé tart az isteni úton

Istennel együtt ropja a táncot, s nem rágódik a múlton.

 

S hajnalban, megtisztulva, töltekezve

fogadjuk a felkelő Nap első sugarát,

Induljunk hát! Tegyük dolgunk!

Ne csak mondjuk! Csináljuk is Meg-Hát!

 

Kazareczki Valika

Miskolc

 

Tekintse meg képeinket:

 

 3

 

 5

 

 6

 

 7

 

 8

 

 9

 

 10

 

 11

 

 12

 

 13

 

 14

 

 15

 

 16

 

 17

 

 18

 

 19

 

 20

 

 21

 

 22

 

 23

 

 24

 

 25

 

 26

 

 27

 

 28

 

 29

 

 30

 

 31

 

 32

 

 33

 

 34

 

 35

 

 36

 

 37

 

 38

 

 39

 

 40

 

 41

 

 42

 

 43

 

 44

 

 45

 

 46

 

 47

 

 48

 

 49

 

> 50

 

 51

 

 52

 

 53

 

 54

 

 55

 

 56

 

 57

 

 58

 

 59

 

 60

 

 61

 

 62

 

 63

 

 64

 

 65

 

 66

 

 67

 

 68