Hírek

Novemberi teendők a kertben

1002Megtekintés
Novemberi teendők a kertben
A november ideális időszak, fagymentes időben, a lombhullató fák, cserjék ültetésére.

Lombhullatás után termelik ki a szabadgyökérrel és földlabdával értékesített fákat, cserjéket, rózsákat, gyümölcsfákat.
Általánosságban elmondható, hogy olyan mélyre ültessük a növényt, ahogyan előtte is volt, ez a tövénél látszik az elszíneződésből. Az ültető gödröt locsoljuk be MD 2001-el, valamint a gyökeret áztassuk MD 2008, MD 355, MD 2012 keverék fürdőbe.
 
A frissen ültetett gyümölcsfákat kupacoljuk fel, hogy megvédjük a gyökeret a fagytól, tavasszal a kiszárító széltől. Ezt a kupacot késő tavasszal is ráérünk eltávolítani. Ássuk ki a gödröket a kora tavaszi ültetéshez, a késő tavaszi ültetésnél sok a veszteség.
 
A fűre lehullott lombot feltétlenül távolítsuk el, ám a cserjék, fák alatt az egészséges lehullott lombot lehetőleg hagyjuk ott, mivel zajos élet folyik az avarban is, mely nélkülözhetetlen az ökoszisztéma fenntartásához.
 
A krókusz, jácint, hóvirág, tulipán, nárcisz hagymák mind szépen fognak tavasszal virítani, ha még gyorsan elültetjük őket. Az ültető gödröt locsoljuk meg MD 355 és MD 2001-el, szeretik a tápanyagban gazdag talajokat, de nem túl igényesek.

A hegyvidékről származó évelő növények magvainak hosszabb fagyos időszakra van szükségük a kicsírázáshoz. Ilyen például a kankalin, ligetszépe, kökörcsin, palástfű, sisakvirág, zergeboglár. Vessük a magokat szaporító ládába, a föld locsolásához használjunk MD 2001 és MD 355-öt, takarjuk műanyaggal a ládát és tegyük árnyékos helyre a szabadba. A magok csírázása áprilisra várható.
 
Az eperültetvényt a hónap közepén takarjuk falevéllel vagy törekkel (szalmával), vagy érett istállótrágyával, hó nélküli teleken megvédi az ültetvényt a fagytól. A tavaszi munkatorlódás elkerülése végett kezdjük el a metszést a gyümölcsbokrokkal: ribizli, málna, köszméte.
 
Matrix Drops
A többi gyümölcsnél az őszi metszést csak a termőre fordult fáknál alkalmazhatjuk, korona kialakításhoz nem. A termőre fordult gyümölcsfák ritkító metszését kezdjük az őszibarackkal, kajszival, majd a cseresznye és meggy következik, végül a sort a szilva zárja.
 
A diófát csak nyáron, július végén – augusztus elején metsszük.
Metszés után használjuk az MD 2008-at.
 
Sajnos ebben az időszakban is a lisztharmat erőteljesen jelentkezik. Mivel a spórái a rügyekben és az avarban telelnek át, akadályozzuk meg ezt a folyamatot az MD 355, MD 2004 és MD 2005 használatával.
 
Egyik legfontosabb munka a díszkertben a fagyérzékeny dísznövények betakarása, vagy beköltöztetése. A bokorrózsák többnyire fagyérzékenyek. A túl hosszúra nőtt vesszőket metsszük a kétharmadára takarás előtt. Természetesen itt is javasolt metszés után az MD 2008 használata.
 
A kupacoljuk fel a töveket oly módon, hogy a gyökérnyak, vagyis oltási helytől 15-20 cm magasan legyen, de a kupac átmérője felül is legyen legalább 15-20 cm. A felhúzott földet kissé tömörítsük meg. Ha a kupacra kevés rostált komposztot is teszünk, még tökéletesebb lesz a szigetelés.
 
A magas törzsű rózsákat fagymentes időben nagyon óvatosan hajtsuk le és takarjuk földdel, szalmával, rőzsével, de semmiképp sem műanyaggal. Az idősebb, kevésbé hajlékony töveket fagyapottal vagy szalmával feltöltjük és rőzsébe csomagoljuk.
 
A szeptemberben ültetett lomblevelű örökzöldeket is takarjuk falombbal, szalmával.
A beköltöztetett növényeket locsoljuk gyéren és lehetőleg ne kapjanak sok napfényt, nagy meleget.
 
A zöldségeskertben a hónap elején vethetünk spenótot és áttelelő salátát, dughatunk fokhagymát és téli sarjadékhagymát. A fagyok beállta előtt alkalmazzuk az úgynevezett tél alá vetést. Arra kell törekedni, hogy a magvak ősszel ne csírázzanak ki. Ezzel a módszerrel jó eredmény érhető el a sárgarépa, petrezselyem paszternák termesztésben is. Jó hatással lehet, ha a talajba juttatunk MD 2001-et, MD 355, MD 2003, MD 2014-et.
 
Igyekezzünk befejezni a talajmunkákat és lehetőség szerint négyzetméterenként 7-10 kg istállótrágyát három évente forgassunk a földbe.
 
+ 1 Tipp:
A szeptemberben, októberben leszedett almát válogassuk át. Ha száraz a tároló helység téglákat benedvesítve pótolhatjuk a nedvességtartalmat.
 
Elérhetőségünk:
 
Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186
 
e-mail: info@matrixdrops.com