Kovács - Magyar András

Mária Magdolna a titkos Istennő

Kovács–Magyar András újabb titkokat fed fel a misztikus világról és az eltitkolt történelemről. Titkok, amiről csak kevesen tudnak. Tekintse meg filmünket:

A kereszténység Istennőjének is nevezik Mária Magdalát. Az új kor imádott Istennőjének nevezték a Templomos lovagok is. Jézus Urunk szerelme, felesége, Istennője volt Mária Magdala.

Mária Magdolna a titkos Istennő

1980-ban megjelent Dan Brown könyve, melyben írt Jézus Urunk házasságáról.

Beszélt arról, hogy Jézus Urunknak felesége volt. Forradalmilag hatott ez a tény, hiszen a titkos rendek, művészek, évszázadokon át elrejtették műveikben ezt a titkos tudást. Végre újra felszínre került ez a tudatosság. Az emberek elkezdenek önállóan gondolkodni, átértékelni, figyelik a részleteket, az apró kis jeleket. Mit hagytak nekünk az őseink? Mit hagytak nekünk a titkokat őrzők? Félelmetes felismerések vannak az alternatív történelemben. Inkább úgy mondanám, borzongató felismerések. Szinte felforrósodik az ember, amikor ezeket a felismeréseket megismeri.

A nagy titkokkal különféle csoportok foglalkoztak, kiemelném közülük a Templomos lovagokat.

Az Újtestamentumban Szent Mária Magdolnának statisztaszerep jutott. A gnosztikus evangéliumokban, írásokban, amit Egyiptomban találtak meg, 1945-ben, ő volt az igazi csillag. A nő, aki mindent tud. Ezekben a gnosztikus iratokban Jézus Urunk Mária Magdalát az apostolok apostolának nevezi. Az apostol azt jelenti: isteni fény küldött. Úgyis mondhatjuk, az apostolok vezetője lett Mária Magdaléna. Ő Jézus Urunk jogutódja. Királyi örökösként is jogutód.

Mária Magdala Menyhért király testvérének volt a lánya, hercegnő volt. Jézus Urunk, amikor feleségül vette, királynő lett. Jézus Urunk király volt, felesége királynő volt. Jézus révén királyi rangot kapott, születése révén hercegnői rangja volt. Jézus Urunk meggyilkolását követően nemcsak az eszmei, szellemi örökös volt, hanem jogilag is Jézus Urunk örökségének, királyságának a továbbvivője.

A Róma szerinti Péternek semmi köze nincs ehhez a királysághoz. A gnosztikus evangéliumokban megtaláljuk azt is, hogy Jézus gyakran szájon csókolta Mária Magdalát. Ezek a bizonyítékok kulcsfontosságú jelek.

Mária Magdala jelenléte az evangéliumokban, a keresztény egyház ellen intézett szemtől-szembeni kihívás.

Kovács-Magyar András
irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A I. emelet

Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186