Szellem-elengedés

A hajóskapitány szelleme a létközben rekedt

1944Megtekintés
A 1970-es évek végén hajótörés következtében elhunyt egy magyar hajókormányos, a Duna romániai szakaszán. Szelleme a létközben rekedt, feleségéhez kötődött, nem tudott átmenni a túlvilágra.

- Egész más az életem azóta….
 
- Mi történt Önnel kedves Erzsike?
 
- Kovács úr! Nagyon szerettem az almát, de a férjem még jobban szerette az almát. Az utóbbi időben már napi két kilogrammnyit megettem. 26 évvel ezelőtt halt meg a férjem, nem gondoltam volna, hogy ezen idő alatt a szelleme nem tudott eljutni a túlvilágra. Egy keddi estén,  élőadásos műsor keretében felhívtam Önt, akkor éppen a hatodik almát pucoltam. Még kívántam az almát, de egy jó nagyot. Már nem emlékszem, miért telefonáltam, mi vitt rá arra, hogy Önt felhívjam. Amikor Ön elmondta nekem, hogy a férjem szelleme rajtam van, szinte elnémultam, nem tudtam szóhoz jutni.
 
- Amikor nekem telefonált, mit mondtam, hány éve van Önnel a szellem?
 
- Azt mondta, hogy 26 éve van velem a férjem szelleme. Idén december 13.-án lesz 27. éve annak, hogy meghalt a férjem.
 
- Mit tetszett akkor érezni, hogy az évek is pontosan összeillenek?
 
- Nem tudnám azt az érzést kifejezni, amit akkor éreztem. Ez egy csoda! Hegedűs Marika a túlvilágra juttatta a férjem szellemét. A szellem elengedés után, amikor hazajöttem, a mellkasomban éreztem a megkönnyebbülést, mintha lebegtem volna. Olyan érzésem volt, mintha valami kiszabadult volna a mellkasomból, nem tudnám azt az érzést szavakba önteni.
 
- Mi történt 26 évvel ezelőtt a férjével? Tudom nehéz róla beszélni.
 
- Hajókormányos volt a férjem. Nagyon tragikus sorsa volt. Hajója süllyedni kezdet, a Dunába fulladt egy téli decemberi napon, az éjjeli órákban. A férjem tudott úszni, de mivel éjjel volt, sötét volt, hideg volt, mínusz fokok voltak, nem vették őt észre idejében, három percnyi úszás után elmerült, megfulladt. Esélye sem volt kiúszni a partra, a zord körülmények miatt. Egy évig a holtteste a Duna fenekén volt. A következő évben, 1979-ben vetette fel holttestét a Duna vize, 70 kilométerrel lejjebb a hajószerencsétlenség színhelyétől.
 
Nem gondoltam, hogy a szelleme hozzám kötődött. Öt-hat évvel ezelőtt álmodtam vele. Álmomban láttam az arcát, azt mondta nekem:
- Tudom, Te nagyon jólelkű vagy, mindenkinek segítesz! Segíts nekem is!
Az álmomnak akkor nem adtam nagy jelentőséget. Észrevettem magamon, hogy nagyon megszerettem az almát, egyre többet fogyasztok belőle. Rengeteg almát megettem az elmúlt időben. Hatot – tizet fogyasztottam esténként, nagyméretű almát.
 
- Ez a férje szokása volt?
 
- Igen! A hajóra ő többnyire almát vitt magával, mivel ez nem romlik olyan gyorsan.
 
- Az almából sokat evett a férje?
 
- Igen! Mindenféle gyümölcsöt szeretett, de az almát rendkívül szerette. Amikor Kovács úr az élőadásos műsorban elmondta nekem, hogy a férjem szelleme hozzám kötődött, azonnal eljöttem a szellem–elengedés szertartására, Hegedűs Máriához.
 
- A szellem elengedés után fogyasztott almát?
 
- Kettő vagy három volt még a hűtőben, de csak azért ettem meg, hogy ne legyen ott!
 
Mozgáskorlátozott voltam, járni sem tudtam, az orvosok járókeretet javasoltak. Meg is kaptam, most már ott pihen a sarokban:) Miután a túlvilágra engedték a férjem szellemét, odahaza azonnal észrevettem, hogy rendkívül pozitív dolog történt velem. Korábban éjjelenként nem tudtam aludni, olyan érzésem volt, mintha egy nehéz zsákot cipelnék. Miután földsugárzás-mentes helyre került az ágyam, már jól alszom, a szellem elengedés után már teljesen megszűntek ezek a gondjaim. Gondjaim voltak a térdemmel, gerincsérvem volt. Nagy fájdalmaim voltak, ha feküdtem, akkor is, ha ültem. Ha fél óráig ültem, nem bírtam felkelni. Nagy fájdalmak közepette tudtam csak nagy nehezen felállni. Kovács Péter gyógyító helyrerakta gerinccsigolyáimat. Áldott keze van!
Ma már táncolni is tudok!
 
Két évvel ezelőtt meghalt az unokahúgom. Egy éve észrevettem, hogy minden szombat reggelre erős töltött káposzta szag terjeng a házban. Én nem bírom a nehéz szagokat. Mivel asztmás vagyok, csak a friss levegőt szeretem. A tűzhely mellett érzékelte Hegedűs Mária a szellemet. Ez a kellemetlen jelenség megszűnt, miután a túlvilágra juttatta az elhunyt unokahúgom szellemét.
 
Korábban minden este 22:00 - 23:00 óra körül, amikor aludni készültem, a szobám előtt annyira megcsúsztam, hogy mindkét karommal erősen meg kellett kapaszkodnom az ajtóba és a fotelbe. Egy szellem volt itt, ő csúsztatott el. Mióta Hegedűs Mária ezt a szellemet is a túlvilágra juttatta, azóta nem fordult elő ilyen eset.
 
Korábban vízér - Hartmann zóna csomópontjában feküdtem: Kicsi a szoba, de szerencsére sikerült megoldást találni, ma már földsugárzás mentes helyen fekszem. Korábban csak nyugtatóval tudtam elaludni. Ma már nincs ilyenre szükségem, nagyon jól alszom, kipihenten ébredek.
 
- Milyen változást tapasztalt az életében?
 
Korábban már szinte semmihez nem volt kedvem. Olyan letört lettem, mint egy 80 éves, nem érdekelt semmi, meggörbülve jártam. Amikor az embernek sok baja van, nincs semmihez sem kedve. Most újra lendületes vagyok, olyan, mint régen. A régi önmagam vagyok újra! Gyakran elgondolkodtam azon, milyen csodálatos dolog történt velem. Ez tény és valóság!
 
 
Tekintse meg Kovács–Magyar András cikkeit a szellemvilággal kapcsolatban -
Kattintson a képre:
 
Kovács – Magyar András
 Kovács-Magyar András
 
Címünk:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A  I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36 1 251 4983
+36 1 222 3186
 
  
Tekintse meg a térképet:
 
 
 
Hegedűs Mária
Hegedűs Mária