Szellem-elengedés

Átállította az órát a szellem

1136Megtekintés

A házszentelést megelőzően főleg éjszaka kinyíltak a szekrényajtók. Ahogy feküdtem az ágyamban, különböző illatokat éreztem, például paradicsomos káposzta illatát, úgyhogy egyszerűen nem tudtuk, hová tegyük ezeket a dolgokat. Mindig ugyanaz a szekrényajtó nyílt ki akkor, amikor ezek az illatok terjengtek.

 

- Házszentelés után már nem érezték ezeket az illatokat?
 
- Házszentelés után megszűntek ezek a jelenségek, elmúlt a kopogás. Olyan csend lett és nyugalom, hogy ezt meg kellett szokni. Azóta rendesen alszom, mert én nagyon rossz alvó voltam.Ebben a szobában is volt egy idősebb házaspár szelleme, és rendszeresen bele is tört a kulcs a zárba, mert ott állt az ajtónál egy 86 éves bácsi szelleme. Nem győztünk kulcsot cserélni, a végén már nem is cseréltük. A másik szellem a dohányzóasztal mellett állt. Megtapogattuk, és ahogy közeledtünk felé hűvösebb levegőt éreztünk.
 
- Nagyon furcsa dolgok történtek. Például állandóan elestem.
 
- Többször elesett? Hol?
 
- Az előszobában, ahol a szomszéd néni szelleme állt. Onnan estem be a szobába. A férjem mindig rám fogta, hogy nem nézel a lábad alá, megbotlasz a szőnyegbe, szedd föl a szőnyeget. Állandóan elestem.
 
- Mi történt azóta, amióta Hegedűs Mária elengedte a szellemet?
 
- Rögtön megszűnt minden, azóta a lakásban nem estem el egyáltalán, és jól alszom. Teljesen más lett a lakás. Furcsa volt megszokni. Este mindig vártuk a zörejeket, de ezek szerencsére megszűntek.
 
- Történt még egy nagyon különös eset. Tetszettek kapni egy órát egy ismerőstől. Ennek a történetét röviden elmondanák?
 
- A nővéreimtől 60 születésnapomra kaptam egy órát. Azt az órát, az egyik nővérem halálát követő második év őszén az óraátállításkor már nem kellett visszaállítani. Magától állt vissza, de öt percet késett. Tavasszal pedig szintén ugyan úgy visszaállítódott. Ez így ment ez évig, amikor is Hegedűs Mária átsegítette a szellemeket a túlvilágra, és már nem állít vissza az óra magától.
 
Amióta voltam gerinckezelésen, azóta a pulzusom és a vérnyomásom tökéletes. Hegedűs Máriánál voltam energia-kezelésen, Kopcsányi Mártánál pedig talpmasszázson. A cukorbetegségem is elmúlt. Régen 8,2 volt a cukrom, most pedig 4,8. A vérnyomásom a kezelések előtt mindig alacsony volt, azóta hála Istennek jól vagyok. Voltam Kopcsányi Ildikónál szellemműtéten is, 5 év után letettem a botot.
 
Szeretném megköszönni Kovács–Magyar Andrásnak és a gyógyítóknak azt a nagyon sok segítséget, amit kaptunk tőlük.
                                                                                     

Szellem - szellemek titkai - Kovács-Magyar András

 


Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A. I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
 
e-mail: info@matrixdrops.com