Szellem a vasútállomáson




A. Ferencné vagyok. A
zért jöttem el a gyógyítókhoz, mert egészségügyi problémáim voltak.


Az utóbbi időben rendkívül fáradt voltam, egészségileg is gyengébbnek éreztem magam. Kiderült, hogy egy létközben rekedt szellem van hozzám tapadva. Hegedűs Mária szentjeink segítségével a túlvilágra engedte a hozzám kötődött szellemet. Ez a szellem egy 30 éves korában elhunyt fiatalember szelleme volt, aki baleset áldozata lett.

 

Tekintse meg filmünket:

 

 

Ekkor jutott eszembe, hogy két hónappal ezelőtt, a lakhelyemen, a vasútállomás mellett volt egy baleset. Egy fiatalember öngyilkosságot kísérelt meg, nem halt meg, a mentők elvitték őt. Hogy aztán mi történt vele, nem tudom… Feltehetően ekkor tapadhatott hozzám a szellem.

 

Felelevenítem a rákoskerti eseményeket:

A rákoskerti vasútállomás egy alapítvány kezelésében van, ennek az alapítványnak én vagyok a vezetője. A vasútállomás területén az utóbbi években sok öngyilkosság történt. Ez engem azért is zavart, mert az öngyilkosság után mésszel leöntik a színhelyet, de ezt az utasok is látják. Ez az utasok körében mindig beszédtéma volt, ez mindenkit viszolygással töltött el. Néhány éve elhatároztuk, hogy szellem elengedést kérünk.

 

A szellem elengedés szertartása megtörtént. A szertartás óta sok szép programnak ad helyet a létesítményünk. Úgy érezzük, a pozitív gondolkodás és szeretet vesz körbe bennünket.

 

Az állomáshoz egy gyönyörű platánsor vezet, ezek mindegyike védett platánfa. A platánfákat 1933-ban ültette a területet parcellázó földbirtokos bárónő. Megvannak a fényképeink a platánok hüvelykujjnyi vastag állapotáról, ma már ezek a fák gyönyörűek. Ha az ember végignéz a platánsoron, mintha egy élő festményt látna maga előtt.

 

Hegedűs Mária e platánsorból a túlvilágra engedte a létközben rekedt szellemeket. Azóta többen jelezték, milyen jó érzés végigjönni ezen a területen. A platánsor mindkét végén volt egy-egy szellem. Feltehetően, az egyik szellem, egy olyan ember szelleme volt, akit életében ismertem, leépült az élete, az egyik fa tövében halt meg.

 

A szellem-elengedés óta megdöbbentő (de számunkra örömteli), bár sajnos továbbra is vannak öngyilkosságok a környéken, de ezek már nem zavarják az utasforgalmat. A legutóbbi öngyilkosság sem az állomáson, hanem attól 500 méterre történt.

 

- Azon a területen, amelyet szentjeink védelme alá helyeztünk, azóta nem volt öngyilkosság?

 

- Nem! Nem volt öngyilkosság!

 

Oly mértékű az utasforgalom Rákoskerten, hogy létesítményünk nem bírja el a további növekedést. Nagyon szeretnek az emberek Rákoskertről vonattal utazni, gondolom, ez azért is van így, mert érzik az emberek az áldás erejét.

 

Miután a létesítményben megvalósult a szellem elengedés szertartása, Hegedűs Mária megkérdezte: Van itt a közelben egy mocsár? Mária ezt azért kérdezte, mert a szellemek tömegével jöttek a szellem-elengedés szertartására. A Merzse mocsár itt van a közelben, ahol nagyon sok elhunyt ember szelleme van. Ezt a területet szeretnénk a következő alkalommal felszenteltetni, az ott rekedt szellemeket a túlvilágra segíteni.

Köszönjük szépen!

 

Hegedűs Mária – szellem elengedés

 

 

Címünk, telefonszámunk:

H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet

(XIV. kerület, a 2. metró Stadionok megállójánál)

tel.: +36.1.251.4983 vagy +36.1.222.3186