Szellem-elengedés

Szellem elengedés szertartása után megszűnt a meddőség - kisgyermek születik

892Megtekintés
Szellem elengedés szertartása után megszűnt a meddőség - kisgyermek születik

Anna és Attila négy éven át gyermek születését kívánták, 2008-ban keresték fel Kovács-Magyar András irodáját.
 
- Milyen problémátok volt?
 
- Négy éve küzdünk azért, hogy gyermekünk szülessen. A meddőséggel kapcsolatban nagyon sok vizsgálaton és operáción estem keresztül. Többfajta tisztításon voltam, de semmi nem segített. Egyszer valami azt sugallta, hogy a Táltosokhoz jöjjek el. Korábban a televízióban is láttam velük kapcsolatban egy műsort, egy ismerősömtől is hallottam róluk.
 
Tekintse meg filmünket: 
 
Úgy döntöttem, hogy eljövök hozzájuk és megpróbálkozom ezzel a kezelési módszerrel. Jól tettem, hogy eljöttem ide. Egy létközben rekedt szellem volt hozzám kötődve. Hegedűs Mária a túlvilágra engedte a szellemet, megtisztított tőle.
 
Ennek köszönhetően, három hétre rá megfogant a baba. Most nagyon boldogok vagyunk, egy öt hónapos magzatnak vagyunk a kismamája és a kispapája. Köszönjük szépen Kovács-Magyar Andrásnak, hogy segített minket.
 
- Kedves Anna, megkérdezhetem hol éltek?
 
- Amerikában élünk. Magyarországra jöttünk haza, a kezelésekre, gyógyításokra. A magyar szakemberekben bízunk. Valóságos csodával határos gyermekünk fogantatása. Köszönjük szépen!
 
Hegedűs Mária Dobogókőn
Hegedűs Mária
 
 
Kovács Magyar András