Szellem okozta a depressziót, a lidérces rémálmokat

Csaba vagyok. Az életem másfél évvel ezelőtt egy nagy fordulatot vett.


Súlyos depressziós állapotba kerültem.

A gyógyszeres terápia nem tudott kigyógyítani, nem tudta azt az eredményt elérni, amit elvártam volna tőle. Feleségem ösztönzésére eljöttem Kovács – Magyar András Gyógyító Központjába, hogy egy állapotfelmérést végezzenek rajtam. Itt rendkívül kedvesen álltak hozzá a problémámhoz.

 

Tekintse meg filmünket:

 

 

Megállapították, hogy egy létközben rekedt szellem van hozzám kötődve, már 3 éve. Egy olyan ember szelleme, aki földi életében gyilkolt, és öngyilkos lett. Az állapotom nem javult, ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a szellem rajtam volt.

 

Jelentkeztem szellem elengedésre, a szelleme sikeresen levették rólam, eltávozott a környezetemből, az otthonomból. Mindezt egy lakásfelmérés, és lakásszentelés követett. Az ülőhelyeket, fekhelyeket átrendeztük, olyan helyre tettük, ahol sem földsugárzás, vízér, sem Hartmann zóna nem éri ezeket a helyeket. Ezt követően, a gyógyszeres terápiában komoly változtatásokat eszközölve, lépésről-lépésre folyamatosan kezdtem felépülni.

 

Plusz súlyt szedtettem fel. 15 kilogrammot híztam kb. másfél év leforgása alatt, miután a szellem elengedés, és a gyógyszerezés átállítása megtörtént. Visszanyertem az életkedvemet, a jó hangulatomat, visszanyertem az életerőmet, az élethez való pozitív viszonyomat.

 

Többször eljöttem a Gyógyító Központba, emléksúly-levételre, energiakezelésre, talpreflexológiás kezelésre. Folyamatosan rendkívül pozitív változást tapasztaltam. Most azt mondhatom, újból egészségesnek érzem magam. Azok a félelmeim, rettegéseim, lidérces álmaim, amelyek korábban lehetetlenné tették azt, hogy önmagam legyek, megszűntek, elmúltak. Újból egy normális emberi életet tudok élni, úgy, mint 2 évvel ezelőtt.

 

Hálás köszönet a Gyógyító Központnak hogy sikerült felépülnöm. Köszönöm a feleségemnek, aki a legaktívabban közreműködött abban, hogy ide eljöjjek.

 

 

Telefonszámaink:

+36-1-222-3186, +36-1-251-4983