Szent, Jézus Urunk

Jézus Urunk és Mária Magdolna égi vérvonala – 1. rész

2832Megtekintés

Újabb titkokat fedünk fel a misztikus világról és az eltitkolt történelemről.

Mária Magdolnát dúsgazdag hölgynek mutatják be minden irodalomban. Több helyen hangsúlyozzák azt is, hogy Mária Magdolna édesapja herceg volt.

Mária Magdaléna olyan tanácsokkal látta el a férjét akkoriban, hogy meg tudta sokszorozni a vagyonát. Második házasságában, Jézus Urunk feleségeként segített Jézus Urunk vagyonának a gyarapításában. Gyógyító tudásával, Jézus Urunkkal közösen olyan eredményeket értek el a gyógyításban, mint amit addig még senki sem.

 

Tekintse meg filmünk 1. részét:

 

 

Szűz Mária királynő volt. Jeruzsálem és Betlehem térségében hét királyság volt. Az egyik királyság királynője volt Szűz Mária. Jézus Urunk az ő fia, hercegi rangja volt. Mária Magdala édesapja az erdélyi királynak, Menyhért királynak volt az unokatestvére. Az öreg Menyhért király Szent Anna édesanyjának volt a testvére. Szent Anna édesanyja királynő volt. Szent Anna szintén királynői rangot örökölt. Szent Anna később Egyiptomban tanult, férjhez ment, majd Egyiptomból Jeruzsálembe került, ahol az egyik királyság királynője lett.

 

Jézus Urunk 17 éves korában találkozott először Mária Magdolnával, Erdélyben. Nagyvárad mellett élt Mária Magdolna akkoriban, 14 éves volt. Három év különbség volt közöttük. Jézus 1 évig élt itt. A rómaiak rájuk találtak, ezért tovább kellett menekülniük Szűz Máriával. Ekkor jött Magyarországra. Magyarország területén több évet eltöltött, majd Jézus Urunk Indiába is ellátogatott, majd Nepálba, Dramsalába érkezett. Dramsala az a város, ahol előző életében Buddhaként élt. Buddha i.e. 500-ban élt ebben a városban.

 

Mária Magdala felkeni Jézus lábát

Mária Magdala felkeni Jézus lábát

(Philippe de Champaigne festménye)

 

Jézus Urunk 20 éves volt, amikor megtudta, hogy ő az Isten fia. 20 éves korában, egy délutáni órában megjelent Istenatyánk és Istenanyánk fény alakban, angyalok kíséretében, és egy koronát hoztak Jézusnak.

 

26 éves, amikor újból Magyarországot érintve, Egyiptomon keresztül igyekezett vissza Jeruzsálem és Betlehem közötti palotájukba. Egyiptomban tanított. Királyoknak is és hétköznapi embereknek is. Ahogy prédikált, szónokolt, felfigyelt rá egy kisgyerek, Boldizsár királynak a szerelemgyermeke, aki szó szerint megjegyezte, hogy Jézus Urunk mit prédikál. Elment a gyerekekhez a játszótérre, és szó szerint ő is prédikált a gyerekeknek. Ezt a kisfiút, Boldizsár király szerelemgyermekét úgy hívták, hogy Nándor. Szűz Mária észrevette, hogy Nándor az Isten hangján szól, a 3-5 éves kisgyerekeknek. Szól Jézusnak, a fiának, hogy jöjjön el, nézze meg ezt a kedves gyermeket. Jézus elment az akkori játszótér közelébe, és oldalról nézte, ahogy Nándor szónokolt. Majd megkereste Nándor édesanyját, mondta neki, hogy nagy tisztelettel venné, ha Jeruzsálembe vele tartanának. Nándor és az édesanyja, Szűz Máriával együtt elindultak Jézus Urunkkal Jeruzsálembe. Ottmaradtak Jeruzsálemben és ott éltek. Nándor édesanyja nagy beteg volt, amikor elindultak, egy év múlva meghalt. A kis Nándor Jézus Urunkkal és Szűz Máriával maradt a házukban és úgy szerették, mint a saját gyermeküket. Nándor 7 éves volt ekkor.

 

Jézus Urunk már harminc éves, amikor kereskedőktől hall Mária Magdolnáról. Férjhez adták időközben egy herceghez. Mária Magdaléna tehetséges gyógyító volt. A gyógyítás tudományát nagymamájától tanulta Erdélyben. Csodatévő vizekkel és kézrátétellel gyógyította az embereket. A házassága nagyon rosszul sikerült. A férje nem akarta megengedni Magdalának, hogy az embereket gyógyítsa, ezért bezárta. Egész nap bezárva élt a palotájukban, nagyon boldogtalan volt. A szíve mélyén ott élt Jézus emléke, amikor 14 évesen találkozott vele. Jézus Urunk is sok-sok éven keresztül mindig vissza-visszagondolt Mária Magdalára. Nagyon szerelmes volt a szíve mélyén.

 

Kereskedők jöttek Erdélyből Jeruzsálembe, majd vissza, vitték a hírt. Mária Magdala megtudta, hogy újra Jeruzsálemben él Jézus Urunk. Otthagyva a férjét, a kereskedőkkel kiment Jeruzsálembe. Fél évbe tellett, míg el tudott válni a férjétől. Miután elvált, Jézus Urunk feleségül vette.

 

Csodálatos szerelem volt az övék.

Jézus Urunk nagyon gyakran rajzolgatta a kedvenc betűjét, az M betűt egy gyönyörű kis szívbe, vagy egy gyönyörű csillagba. Mária Magdala nevének kezdő betűjét. A menyegzőjük Kána városában volt. Kána egy nyugodt vidéki kis városka, ahol egy vidéki palotája volt Szűz Máriának és Jézus Urunknak.

 

A kánai menyegzőn 27 galambot engedtek az ég felé, hiszen Mária Magdala ekkor volt 27 éves. A menyegzőn megjelent Istenanyánk, és Istenapánk is. Csodák sora történt ezen a menyegzőn. Talán a mai ember számára a legemlékezetesebb, amikor a vizet Jézus Urunk borrá változtatta. A bibliában ez a történet úgy van leírva, hogy a násznagy hívja a vőlegényt, és elmondja, hogy kevés a bor. Jézus Urunk odamegy a vízzel teli kupákhoz, és csoda történik a vízből bor lesz.

 

Megkóstolja a vőfély, és így szól:

- Más helyeken a jó borokat adják először a vendégeknek, amikor megrészegültek, akkor adják a rosszabb bort.

 

Itt már a vendégeknek jó kedvük volt, de ez a bor sokkal csodálatosabb volt, mint azok a borok, amit addig szolgáltak fel. Az evangélium szavaiból pontosan kiderül, hogy a vőlegény nem más, mint Jézus Urunk. 

 

Jézus, Mária Magdolna és Szűz Mária

Jézus, Mária Magdolna és Szűz Mária a kánai menyegzőn

(Gerard David festménye)

 

Az apostolok nem értették, hogy miért szerette Jézus Urunk Magdalát jobban, mint őket. Nagyon sok apokrif irat került el, Fülöp evangéliuma, Magdala evangéliuma, a holdtengeri tekercsek, a nachamadi kódex, és ezekben az írásokban pontosan végig lehetett követni, hogy az apostolok nem értették, miért szereti Jézus Urunk Magdalát jobban.

 

Jézus Urunk így szólt Fülöphöz:

„Ha őt szeretem, nem benneteket szeretlek?”

 

Hiszen a szeretet, ha felszabadul, mindenkit elér, mindenkinek jut abból a szeretetből.

 

 

Jézus Urunk és Mária Magdala égi vérvonala

 

A DVD megvásárolható az irodánkban.