A BÉKÍTÉS - Szent Margit élete – 21. rész

Nagy szemeket meresztve nézték az apácák, mikor meglátták. Olimpiádisz asszony éreztette vele mély megvetését, bár óvatos volt, mert nem látta át pontosan, milyen a viszonya Margitnak, a királyi családdal, így inkább tartózkodónak tűnt önmagához képest.

Margit sokkal korábban érkezett a megbeszélt időpontnál. Gondoskodni akart arról, hogy minden rendben legyen a kis teremben, ahol majd összeülnek. Oly boldog volt, mert minden vita és fájdalom ellenére, örömmel várta hogy édesapja végre ölelő karjaiba zárja.

Jön István is, őt gyakrabban látja, de a találkozás mindig öröm számukra. Édesanyja, ki nem a gyengédségéről híres, jön Annával, aki méltó társa anyjának. Ők ketten, inkább olyanok, mint két barát, amiben pedig igazán otthon érzik magukat, azok a politikai játszmák. Tiszta szívvel várja, hogy láthassa őket, nagyon örül, hogy ők is eljönnek.

Az asztal közepére arany gyertyatartó kerül, s a fény nem csak a gyertyából árad, ahogy ott áll a király harcos lelkű kis táltos lánya. Nagyon boldog, hogy annyi év háborúság után, ma eljönnek az ellenfelek, hogy békét kössenek. Csak nagy szellemek képesek ilyen engedményre, mert sok keserűséget kell ma mindenkinek félretenni azért, hogy egy asztalhoz leüljenek.

Négy év telt el mióta apát és fiát békítő akarat Pozsonyban asztalhoz ültette. Azóta minden összekavarodott. Mária királynő és Anna nővére, az ifjú Bélát támogatja, őt szeretnék a királyi trónra. S ha még csak ennyi lenne, de már életre s halálra ment a harc.

István lobbanékony és harcias, nem lehet sakkfiguraként tologatni ide-oda, mégis megbocsátó és gyengéd, távol áll tőle az ármány és a kétszínűség. Béla király nemes szívű, erőskezű uralkodó, aki az országot nem győzi menteni a sok-sok bajtól. A két nemes szív mégis egymás ellen harcol.

Margit ült az asztal mellett, s elmereng, látja anyját maga előtt - aki még mindig szép a korához képest - ahogy kínosan rendezett külsejével, biztos kézzel irányítja az udvar életét. Semmi sem kerüli el a figyelmét. Becsüli pontos, határozott lényét, de tudja azt is, félik őt az emberek, s inkább kerülik őt, nehogy kivetni valót találjon bennük. Akit ő nem tűr, az meneküljön, mert jó vége annak nem lesz.

Dúl a harc apa és fia között, nem is lehet már tudni, ki miért olyan sértődött. István ellen nyílt halálos ítélet születik, s apja, a király Erdélyig kergeti. Végül Feketehalom várába szorul seregével.

István békét szeretne, s titkon követet küld, jusson el apjához bocsánatkérésével. A követet azonban elfogják a kémek, s a király helyett kínzókamrában faggatják, a vitt üzenet felől. A király nem szerez tudomást mindezekről.

Istvánnak végül egyik híve küld mentő sereget, s a várból kitörve, most ő lendül támadásba. Buda aljáig veri a királyi seregeket.

Ma végre idejönnek tárgyalni a történtek ellenére. Tudta a szeretet is és az értetlenkedés is mindkettőjükben ott él. Nem értette egyikük sem, miért cselekszik a másik olyan bántón. S bármit mond az ész, a lélek mást válaszol. Az apa csak azt érzi, fia fegyvert fogott ellene, s itt nem számít, ok és érv, csak az ütésre emelt kéz. S a fiú nem lát mást lelke mélyén, csak azt, hogy apja elhagyta, bocsánatkérését el nem fogadta, halálos ítéletét aláírta.

Hol is kezdődött mindez? Hova lett a bizalom, a hűség és szeretetet?

Talán az első kétséges szóra kellett volna, szemtől szembe állni, s kérdőre vonni, és tisztázni, a „segítő és közvetítő” kezeket félre tolva.

Elmélkedéséből az érkezők hangja riasztotta fel. Érkeznek is az oly nagyon várt vendégek. Végre itt van az édesanyja és nővére is. Kicsit tartózkodó a hangulat, de mégis örül a találkozásnak. Az utolsó pillanatban azonban megtorpantak és visszafordultak, s mielőtt bármit tehettek volna, kiléptek az ajtón, s kivonultak.

Maradt azonban a két nehéz szívű harcos, büszke szépségei a nemzetnek, s Margit oly féltőn nézte mindkettőjüket. Mennyi éve vívódtak már, milyen jó, hogy most szemtől- szembe álltak egymással. S a jég, ha lassan is, de kezdett megolvadni, s ha nehezen is, de feltörtek a szavak, s végre tisztázódtak a tények, s megszülettek az egyezmények.

Aztán együtt léptek ki a kertbe. Tavasz volt újra. S Margit oly nagyon akarta, hogy a megkötött béke úgy kapjon életre, ahogy most, a természet is éled.