Szent Margit

EGY CSEPP A NAPBÓL - Szent Margit élete 3.

366Megtekintés

Egy szép nyári nap volt, olyan, amikor a felhők csak úgy játékosan kergetőztek az égen, nem azért hogy esőt hozzanak, hanem hogy kedvüket töltsék a szaladgálásban.

Sodortatták magukat a széllel, s nevettek, mint pajkos felhő gyermekek. A kolostor udvarán is nevetés hallatszott, kislányok énekeltek, s jártak énekükre körtáncot. Tetszett nekik a játék nagyon, jó volt látni gondtalan fiatalságuk.

 

Egyszerre elsötétült a nyári fényes égbolt, s a hírtelen feltámadt erős szél, most sötét felhőket hozott az égre. Az előbb még ragyogó nap előtt sötét felhők tornyosultak, elárnyékolták a ragyogó napsugarakat.

 

Egy darabig még énekeltek a kislányok, de a sötét égbolt kicsit elvette éneklős kedvüket, s lassan abbahagyták a játékot.

 

-Szeretnétek-e hogy megint süssön a nap? – kérdezte Margitka.

-Igen, nagyon szeretnénk! - felelték a kislányok, s kíváncsian várták mi fog történni.

 

Már tudták, a királylány, akivel együtt jöttek e kolostorba, sokszor cselekedett szokatlan dolgokat. S ha ezt gondolták, bizony jól gondolták, mert Margit egy kicsit arrébb sétált, s mikor már nem látták, édes mosollyal nézett az égre, kérve, ne hagyják őket sötétségben.

 

Napsugár - Szent György napja

 

Oly kedvesen hangzott ez a kérés az égbe, s a gyerekek nem is sejtették, milyen örömmel hallgatták a fentiek, a szépen csengő éneküket. Aztán ott fenn azt gondolták, hogy a különösen szép dalért, különösen szép lesz az ajándék. Most nem a felhők mentek arrébb, utat engedve a fénynek, a Nap jött le a földre, szemet gyönyörködtetve.

 

Olyan volt az egész, mintha véletlenül az ember valamit a földre loccsant, úgy adott a napból a Jó Isten egy kicsit kóstolóba. A fény mintha a földről világított volna, volt egy nap az égen, s egy cseppje ott ragyogott előttük, a földre hullva.

 

A gyerekek nevetve feledkeztek bele az égi csodába, s néztek álmélkodva Margitkára, aki most ért vissza hozzájuk az ösvényről visszaszaladva. Olyan nagyon dobogott a szíve örömében, oly jó érezni, ahogy ránk gondolnak az égi testvérek.

 

A viharnak sem volt már kedve tombolni, inkább elment másfele búsulni.