Szent Márton

Gróf Andrássy Gyula

1554Megtekintés

Idézetek Vida Csaba: A Templárius titkai című készülő könyvéből, melyhez New York és Toronto könyvtáraiban fellelt hiteles dokumentumok szolgáltak alapul.

Gróf Andrássy Gyula

Magyarország legelőkelőbb családjainak egyikéből származó Andrássy Gyula nagyműveltségű arisztokrata volt, széles nyelvismerettel. Egyben odaadó hazafinak ismerték, kinek lelkét a magyarság sorsa iránti fogékonyság töltötte meg, és személyes sérelmét félretéve, önzetlenül szolgálta és vezette ki a monarchiát a fizikai és lelki mélységből.

A gavallér főúr hírében álló Andrássy lángelméjű ifjú volt, gondolatai már egészen fiatalon szellemi magasságokban szárnyaltak, ám mindenkor reálisak maradtak. Amikor az ifjú tizenöt évesen először találkozott Széchenyi Istvánnal, fogékony lelkét azonnal megérintették a nemes, nagy célokért lelkesülő nemzetépítő szavai, és lelkes követőjévé vált. Ezen első találkozás alkalmával Széchenyi néhány pillanatig mereven nézte az ifjú arcát, majd így szólt hozzá: „Fiam, belőled bármi lehet, ami csak lenni akarsz, akár még Magyarország nádora is”.

Széchenyi maga mellé vette, tanította, nyíltan hangoztatva fényes jövőt jósolt neki. Beavatta eszméibe, és terveinek örökösévé, megvalósítójává kívánta tenni. A „legnagyobb magyar” maradandó befolyással volt Andrássy lelki-szellemi fejlődésére. Amikor a gróf 16 éves korában súlyosan megbetegedett, Széchenyi végtelenül aggódott érte. „Tudja meg, – szólt a kezelőorvosához -hogy nagyobb szolgálatot nem tehet a hazának, mint hogy visszaadja e fiatalember egészségét”. Féltő gondossággal egyengette a jövő nagy reménységének útját. Tudta és hirdette, hogy álmainak, terveinek megvalósítója Andrássy Gyula lesz.

Amikor a fiatal gróf bekapcsolódott a politikai életbe, rövid idő alatt az országgyűlési fiatalság kedveltje és eszményképe lett. Nézeteiben Széchenyivel és Deákkal osztozott, nem pedig Kossuthhal. A szabad nemzetállam megvalósításán fáradozott. Rendkívül érett fővel és józan ítélőképességgel ítélte meg hazánk helyzetét.

A haza szolgálatában nem riadt vissza semmilyen veszedelemtől, és latolgatás nélkül, számtalanszor tette kockára életét. A gyávaság az ő szemében az erkölcsi elfajulás legmélyebb fokát jelentette. Bár a forradalmat nem helyeselte, a kialakult és megmásíthatatlan helyzetet - melybe Kossuth az országot sodorta – elfogadva, a Szabadságharc csatáiban is hősiesen bizonyította halált megvető bátorságát és vitézségét. A minisztertanács 1849 tavaszán diplomáciai feladattal bízta meg az ifjú őrnagyot. Konstantinápolyba kellett utaznia, hogy megnyerje a török kormányt Magyarország támogatására, ezzel a küldetéssel indult el diplomáciai pályafutása. Személyének kiválasztása felől egyedül Kossuthnak támadtak kételyei, aki titokban egy másik küldöttet is útnak indított. Andrássyt több hetes útja során sem hagyta cserben bátorsága és találékonysága, a legkülönbözőbb helyzetekben is megállta helyét.

 

Gróf Andrássy Gyula kastély - Tiszadob

Gróf Andrássy Gyula kastélya – Tiszadob

 A régi Bizáncban egy teljesen szokatlan világ tárult szeme elé, ismeretlen szokások és viszonyok között kellett megállnia a helyét. Találékony határozottságával készülődött a rábízott feladat végrehajtására, azonban az otthoni körülmények megváltozása keresztülhúzta a számításait. Májusban, Buda visszavételét követően azzal a felemelő tudattal indult útnak, hogy egy győzedelmes nemzetet képvisel. Mire azonban Konstantinápolyba ért, a hadi helyzet gyökeresen megváltozott, Görgey tábornok Világosnál letette a fegyvert. Mélységesen megrázta hír, ám jól ismerte Görgeyt, így kétségei sem voltak, hogy igazságtalan és alaptalan az árulás vádja, amellyel Kossuth Görgeyt sújtotta.

A haza szerencsétlen állapota azonban így nem adott lehetőséget, hogy Andrássy végrehajtsa küldetését. Sürgősen kapcsolatba kellett kerülnie a vezető török politikusokkal, egyrészt, hogy személyét megvédje, másrészt, hogy az időközben török földre menekülő magyar vezető politikusokat - többek között Kossuthot és Szemerét - megmentse az osztrák elfogatástól. A török kormány azonban nem mert nyíltan szembeszegülni a Habsburg birodalommal. Fennállt a veszélye, hogy őt és minden magyar menekültet kiadnak az osztrákoknak. Még nagyobb nyomás nehezedett a török államférfiak vállára, amikor Oroszország is kiadatási kérelemmel fordult hozzájuk. A törökök jogosan, országuk sorsáért aggódtak a szorongatott helyzetben. Andrássy ekkor sem saját magát, hanem ősi nevének becsületét féltette azáltal, ha a menekültek kiadatása, s ezáltal hóhérkézre juttatása megtörténik. A magyar menekültek Andrássy egyik rendkívül bátor tettének köszönhették, hogy elkerülve a kiadatást, Angliába és Franciaországba juthattak.

Az osztrák titkosrendőrség tudomást szerzett tetteiről, és parancsba adták, hogy Andrássy grófot élve vagy halva kézre kell keríteni. Azonban kicsúszva üldözői karmai közül, kalandos úton végül sikerült Londonba menekülnie. Pénze nagy részét felemésztette elődje, Splényi adóssága, a maradékot pedig szinte teljes egészében Kossuth és a magyar emigránsok rendelkezésére bocsátotta. „Készségesen osztozkodom mindenkivel” – szólt nagyvonalú kijelentése, melyről aztán Londonban és Párizsban is bizonyságot tett, ahol a magyar forradalmárokkal együtt siratta hazája szomorú sorsát.

 

Gróf Andrássy Gyula kastélya - tiszafákból és bukszusokból kialakított labirintus - Tiszadob

Tiszafákból és bukszusokból kialakított labirintus - Tiszadob - Gróf Andrássy Gyula kastélya

 

Amíg nem kapott pénzt otthonról, igen szerény körülmények között élte az emigránsok szomorú mindennapjait. Összeszorult szívvel figyelte az otthonról érkező híreket, melyekből arról értesült, hogy Magyarországot fel akarják darabolni, és csupán földrajzi fogalommá szándékoznak degradálni a győzők, akik nem ismernek sem kegyelmet, sem mértékletességet. Eközben őt is, mint a felkelésben aktív szerepet vállalt politikust, távollétében halálra ítélték, és képletesen felakasztották. Amikor az erről szóló cikket olvasta a Wiener Zeitungban, nevetve így szólt barátjához: „Itt van a halálos ítéletem, oly szépen megokolva, hogy egykoron nem kívánhatok különb feliratot sírkövemre”.

Midőn édesanyja pénzt tudott kijuttatni hozzá, az emigránsok kesergő, magába forduló életét felcserélte a rangjához méltó élettel. Bekapcsolódott a párizsi társasági életbe, melynek hamarosan egyik kedvence lett a szellemdús és szeretetreméltó magyar gróf. „A szép akasztott” – ahogy a hölgyek emlegették. Kiváló francia és angol nyelvismerete nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az elit szalonok megnyíltak előtte. A szórakozás és a nagyúri élet azonban nem elégítette ki igényeit. Folyamatosan hazája jövőjén gondolkozott, és előtérbe helyezve tanítója, Széchenyi eszméit, az Ausztriával való megegyezés mellett foglalt állást, nem osztozva Kossuth uszító, felkelésre buzdító aknamunkájában. Képességei és tisztánlátása megmutatta, hogy a hazát csakis az európai politikába illesztve lehet feltámasztani, nem pedig a korlátolt gondolatvilágú Kossuth uszításaival. Utólag így emlékezett vissza erre az időszakra: „A jövő a Gondviselés kezében volt, és szerencsésnek mondhatjuk, hogy Magyarország nem hallgatott Kossuth misszionáriusainak szavára, akik hazánkat 1850—54 között bejárták, hogy azt egy nagy fölkelés céljaira szervezzék. Hála Istennek a nemzet nem volt kapható újabb forradalomra.” Andrássy tisztán látta, hogy Magyarország 1849-ben ugyan legyőzetett Ausztria és Oroszország által, ám a Habsburg birodalom ideje lejárt. A Habsburgok elveszítették európai befolyásukat és nagyhatalmi pozíciójukat. De Magyarországnak is szüksége volt Ausztriára, hogy a zseniális megtévesztő, Kossuth, titkos, pusztító igyekezetének ellen tudjon állni.

Az emigráció nyolcadik évében enyhülni látszó Habsburg uralom egyre másra adott kegyelmet a száműzetésben élő forradalmároknak, ám az Andrássy édesanyja által beadott sorozatos kérelmeket minduntalan elutasította a bécsi bürokrácia. A sors keze azonban itt is közbeavatkozni látszott. Andrássy új, ismeretlen támogatóra lelt a császári udvarban. Sissy egy alkalmas pillanatban személyesen kérte meg férjét, hogy kegyelmezzen meg a magyar arisztokratának, aki számára így megnyílt a lehetőség, hogy hazatérhessen. Sissy kérő szava nyitotta meg előtte otthona kapuját.

Persze Kossuth rossz néven vette, hogy a gróf megválik az emigrációtól és azt távozásával gyengíti. Nem titkolt vágya volt ugyanis az egykori kormányzónak, hogy az Andrássy vezette magyarok segítségével visszatér hazájába, és ott nádorrá – az ország legfőbb közjogi méltóságává -választatja magát. Az ifjú gróf éleslátása felfedezte az önös szándékot az uszító buzgalom álcája mögött, és abban a reményben határozta el magát a hazatérésre, hogy felvilágosítja az itthoniakat a valódi Kossuthról, majd szellemi erejével megpróbálja megmenteni nemzetét, mely ekkor Ausztria önkénye alatt, rabszolgasorban sínylődött.

Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1867.

 Hazatérését követően felkereste Deák Ferencet, akit a bécsi udvar az igen megtisztelő és elgondolkodtató „orákulum” jelzővel illetett. Többen feltételezték róla, hogy médium, aki kapcsolatban áll a szellemvilággal. Míg Deák belülről szemlélte országa sorsát és viszonyait, a nemzetközi rálátással bíró Andrássy inkább Európában betöltött szerepünk és helyzetünk felől közelítette meg a kérdést. Rávilágított, hogy Ausztria és Magyarország együtt tartása európai érdek, így ezen a vonalon elindulva sikeres lehet az ország kiemelése a süllyesztőből. Reális ember volt, szellemes iróniájával és kiemelkedő éleslátásával a legkényesebb helyzetekben is megtalálta a kivezető utat. Kezdettől érett államférfiként beszélt, mindig csak a dolgok lényege érdekelte. Rájött, hogy Ausztriát csak Magyarország mentheti meg a feltörekvő nagyhatalmak bekebelezésétől, s ha ezt megadjuk neki, akkor saját érdekeink térnyerése is biztosított.

Deák - a haza bölcse - Andrássy legnagyobb támogatója lett a magyar képviselők között, és az őt egyre sűrűbben meghallgató, enyhülést mutató bécsi udvarban is. Deák mindkét kormány tagjai előtt nyíltan hirdette, hogy Andrássy - egyénisége, esze, ügyessége és társadalmi pozíciója révén – az egyetlen, aki Magyarországot az osztrák udvarnál méltóképpen képviselhetné. Úgy tűnt, Széchenyi után még egy valaki felismert valamit a gróf személyében, és különös fontosságot tulajdonított ország-irányító szerepvállalásában. A mindig szerény Andrássyban nem volt semmiféle törtetés, politikai karrierépítési vágy, de tudatában volt szellemi teremtőképességének, melyet - eltelve hazája iránti szeretettel és aggódással - annak szolgálatába kívánt állítani. Deák hamarosan elérte a császárnál, hogy az meghívja az egykori honvéd ezredest egy udvari bálba, ahol sor kerülhet arra, hogy bemutassák őt neki. A császár, amikor meglátta a grófot, a jelenlévők legnagyobb csodálkozására hozzá lépett és elsőként üdvözölte. Elnémult a terem, hiszen köztudomású volt, hogy a császár meglehetős ellenszenvvel viseltetik minden egykori ellenségével. Vajon mit mondhatott Deák a császárnak, amitől kíváncsiság ébredt Ferenc Józsefben a magyar gróf iránt? Az uralkodó minden bizonnyal ekkor tudott már valamit, ami arra sarkallta őt, hogy megnyerje Andrássyt egy jövőbeni együttműködés számára. Furcsa és érthetetlen volt e nyílt közeledés az uralkodó részéről egy lázadó magyar főúr irányába, ám ez még csak a kezdet volt.

Deák és Sissy kiváló emberismerete már korábban azt súgta, hogy az események homlokterében álló Andrássy grófban keressék az alkalmas egyéniséget az általuk tervezett békeközvetítés végrehajtására.

Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök lovasszobra 1912

Gróf Andrássy Gyula lovasszobra Budapesten (1912)

Sissy hűtlen lett azon fogadalmához, mi szerint soha nem ártja magát politikai ügyekbe. Köztudott volt róla, hogy csak az emberi szellem legmagasabb szintű megnyilvánulásai érdeklik, a politikai tevékenységtől távol tartja magát. Magyarország kedvéért azonban a politikai békeszerző szerepét vállalta magára. Titkos, szellemi szövetségre lépett Deákkal és Andrássyval, s ettől kezdve a magyar nemzet szószólója lett a trón közelében.

Midőn az előkészítő tárgyalások sorra elgördítették a megegyezés útjából a köveket, a császár felkérte Deákot egy magyar minisztérium felállítására és vezetésére. Deák Ferenc azonban visszautasította a felkérést, és kijelentette: erre a pozícióra egyetlen ember alkalmas, az pedig Andrássy Gyula gróf, a „providenciális” férfiú.

Ez a jelző – melyet a nemzet bölcse használt – nem jelentett mást, mint:„A Gondviselés által a feladatra kijelölt személy”.

Deáknak a császár előtti hitelét bizonyítja, hogy kétkedés nélkül fogadta a tanácsot, és magához hívatta az akkor még mit sem sejtő grófot. A kihallgatáson Ferenc József őszinte volt hozzá, ami bátorította Andrássyt, Deákkal közös tervei megvalósíthatóságát illetően. Ám a felkínált miniszterelnökséget csak hosszas ingadozás után, Sissy rábeszélése fogadta el. A grófot kinevezték a második felelős magyar minisztérium elnökévé. Ettől a pillanattól Andrássy Gyula történelmi szerepet töltött be Magyarország sorsában. A császár bizalmi embere lett, közvetítő a korona és a magyar nemzet között. Andrássy hamar elnyerte a császár bizalmát, amit elősegített lényének egyenessége és nyíltsága. A császár megígérte neki, hogy a megkérdezése nélkül semmilyen magyar ügyben nem fog intézkedni. De meg is érdemelte Andrássy teljes mértékben, hogy szava feltétlen meghallgatásra találjon. Nem habozott soha még a népszerűtlen intézkedésekért is kiállni, hogyha ezeket a monarchia érdekében szükségeseknek látta. Hazája iránti eltökéltségéről árulkodik az a mondat is, mely Ferenc József ajkáról szabadult fel az első közös munkanap után: „Andrássy igen sokat követel, de nem ígér semmit.”

A gróf abban bízott, hogy miniszterelnökként befolyással tud lenni a császárra, és a magyar érdekek teret nyerhetnek a birodalmi kormányzásban. Ezen szándékát észrevették az éles szemű osztrák politikusok is, akik féltékenyen tekintettek a császár és Andrássy bizalmi kapcsolatára. A magyar gróf nagyon vigyázott az osztrák oldal politikai egészségére, mert tudta, hogy ez az alapja a magyar jólétnek is.

Ezután megtörtént Ferenc József és Erzsébet fölkenetése és megkoronázása a Magyar Szent Koronával. A nádori tisztet ez alkalommal Andrássy töltötte be, ő érintette az uralkodópár fejéhez a koronát. A királyné, akkor ifjúsága virágjában, mindenkit elbűvölt szépsége varázsával. A koronázást követően Andrássy így szólt baráti körben Sissyről: - „Annyi bizonyos, hogy az ország sokkal többet köszönhet a fölötte őrködő jóságos Erzsébetnek, mintsem képzeli.”

Elképzelhető, hogy Andrássy számára nem is Ferenc József, hanem Sissy megkoronázása volt a fontos, őt óhajtotta a magyar nemzet élére.

Andrássy mondata: „nehéz dolog a királyra haragudni, amikor a királynét annyira szeretik”. Erzsébet kulcsfontosságú szerepet játszott a magyarok felemelkedésében.

A monarchia legbefolyásosabb személyévé vált Andrássyt a császár felkérte birodalmi kancellárnak és Ausztria-Magyarország külügyminiszterének. A gróf érezte, hogy el fog érkezni ez az időpont, ám rendkívüli módon vonakodott elfogadni a kinevezést. Az elmúlt négy évben betekintést nyert az osztrák politikai életbe, és jól tudta, bármi jót tesz Ausztriával, akkor is számolnia kell a nehezített körülménnyel, miszerint ő nem osztrákként avatkozik az ügyeikbe, s ez árnyékként fog lebegni felette akkor is, ha ő az egyedüli, aki meg tudja menteni őket. Ám ekkor Ferenc József előállt egy neki címzett különös kijelentéssel, melyet kettőjükön, valamint Deákon és Sissyn kívül senki sem érthetett:

 

„A legjobb püspök is abból lett, aki vonakodott elfogadni a megbízást”

 A császár közben utasításba adta, hogy a sajtó közölje le: Andrássy személye garancia a Németországgal való jó barátságra, melyre Ausztriának jelen pillanatban a legnagyobb szüksége van. A kedvező sajtóvisszhangot követően Andrássy kijelentette, hogy kész átvenni a külügyminisztérium vezetését. A kancellári megnevezést nem szerette használni, bár a munkakört teljes egészében ellátta, sőt volt egy rövidebb időszak, mikor mindezek mellett a pénzügyminiszteri teendők is reá hárultak. Közös külügyminiszterként minden törekvése arra irányult, hogy Magyarországot naggyá és virágzóvá tegye, s a monarchián - új nevén: Ausztria-Magyarország – belül a korábbiaknál előnyösebb helyzetbe hozza.

Miniszterelnöksége rövid ideje alatt – amikor mindent alapjaiban kellett megalkotnia - igyekezett hazájának nemcsak politikai és gazdasági, de kulturális életét is fejleszteni. Széleskörű műveltsége és európai látásmódja szorosan kapcsolódott Széchenyi eszményképéhez, s Budapestet európai szintű virágzó központtá kívánta fejleszteni. További hidakat tervezett, szorgalmazta a hajózás kereskedelmi fejlesztését, megoldást sürgetett az ismétlődő dunai árvízveszélyre, miközben színvonalas épületekkel színesítette a fővárost.

 

GRÓF ANDRÁSSY GYULA

Gróf Andrássy Gyula új lovasszobra Budapesten - Felállították: 2015. május 5-én

 

Tudta, hogy mindezt csak béke esetén lehet kivitelezni, ezért a háborúkban való részvétel elkerülését mindennél fontosabbnak tartotta. Külügyminiszterként nemcsak az osztrák-németek nevetséges vádjával kellett megküzdenie, miszerint magyarosítani kívánja az enyészetnek indult Ausztriát, hanem a csehek neheztelésével is meg kellett harcolnia, akik folyton gáncsot vetettek lába elé.

Azonban azt még ellenfelei sem vitatták el tőle, hogy egészen rendkívüli diplomáciai tehetsége van. A magyarok először büszke örömmel üdvözölték kinevezését, ám amikor kiderült, hogy Bécsbe kell költöznie, a félelem hullámai kezdtek el gyűrűzni a haza sorsát illetően. A parlament is ráébredt, hogy ilyen ötletekben gazdag, őszinte és becsületes emberre nehezen fognak találni. Andrássy azzal vigasztalta őket, hogy olyan rendszert épített ki, melyet akár a tizenegy éves kisfia is képes lenne kormányozni. Személyében olyan államférfi állott a külügyek élén, aki ki tudta szabadítani Ausztria-Magyarországot az elszigeteltségéből, és az ő személyének köszönhető német szövetség által európai érvényű birodalommá lépett elő.

Nemcsak Ausztria-Magyarországra, de egész Európára nézve nagy szerencse volt, hogy az Andrássy ellen 1851-ben hozott halálos ítéletet nem hajthatták végre rajta. Így az elítélt felségárulóból – emberek millióinak javára – külügyminiszter lehetett.

Andrássy soha nem küzdött a monarchia ellen, csupán annak rossz miniszterei ellen. Külügyminiszterként is áldásos tevékenységet fejtett ki, nevéhez fűződik a Bismarck német kancellárral létrehozott német-osztrák-magyar szövetség, valamint az első, európai államok konferenciája. Nemzetközi megítélése kezdettől igen kedvező volt.

Arcát és karakterét nem lehetett elfelejteni egyetlen találkozás után sem. Általános volt az a vélemény róla, hogy egy igen nagy intelligenciával rendelkező férfiú, aki testi és szellemi előnyökkel egyaránt gazdagon el van látva. Fiatalon, mint szép férfit körülrajongták a hölgyek, idősebb korára arca karakteres férfiarccá érett, elegáns, mindvégig hajlékony termetével, istentudatát és lelkesülő természetét visszatükröző, csillogó szemeivel azonban ekkor is mindenkit le tudott venni a lábáról. Merészsége és nagyvonalúsága oly határozottsággal párosult, melyre tisztelettel tekintettek politikai ellenfelei is. Nyíltsága és őszintesége azonban szakmájában igen ritka megnyilvánulás volt, távol állt tőle az intrika és az ügyeskedés. Alapelve volt, hogy az élet minden helyzetében egyenes úton járjon. A diplomaták azt is nagyon jól tudták, hogy rendkívül fejlett az igazság- és jogérzete, hű és igaz ember. Ígéreteire szilárdan lehetett építeni, mindenkor kész volt helytállni szaváért. Bismarck német kancellárral őszinte baráti kapcsolatot épített ki és ápolt élete végéig. Berlinben csak úgy nevezték: „a magyar gróf”.Ők jegyezték fel ama kijelentését is, hogy:

„Mint minden embernek, nekem is vannak hibáim, nézeteim szerint sok is. De egyet még senki nem vetett szememre, hogy ne lenne bátorságom az egyszer kimondott szavamat minden körülmények között fenntartani, bármilyenek legyenek is a következményei rám nézve.”

Éppen ezért, mivel adott szavát oly nagyra becsülte, igen megfontolt és óvatos volt kijelentéseiben. Kedvelt mondása volt: „Ígérni nehéz, megtartani már könnyű.”

Bismarck így nyilatkozott róla:

„Gróf Andrássyban a bátorság, az önbizalom, az emberismeret, az előrelátás és az okos számítás csodálatraméltó vegyületben egyesül.”

GRÓF ANDRÁSSY GYULA MINISZTERELNÖK 1870
Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, 1870.

 

A gróf azon ritka tehetséggel rendelkezett, hogy az embereket rövid idő alatt kiismerte, felmérte tehetségüket, s a felismert emberekkel roppant ügyesen tudott bánni. Szokása volt, hogy úgy nézett az emberek szemébe, mintha a belsejükben házkutatást kívánna tartani, ezért aztán soha nem lehetett hallani tőle olyan panaszt, hogy valakiben csalódott. Fontos ismérve volt működésének, hogy a változó körülményekhez és a kiszámíthatatlan eseményekhez igazodóan kész volt folyamatosan felülvizsgálni és módosítani álláspontját. Ez akkoriban is igazi kuriózumnak számított. Meglátásai és döntései azonban mindenkor őt igazolták. Abszolút nem becsülte a fix programmal rendelkező minisztereket. A megkövesedett vagy idejétmúlt ideákhoz való makacs ragaszkodást természetellenesnek tartotta.

Andrássy - aki nem nagyravágyása kielégítése végett birtokolta a hatalmat, és csak addig maradt hivatalban, míg ezzel országának szolgálatot vélt tenni - soha nem hallgatta el az igazságot, még a császár előtt sem, aki rendkívüli módon értékelte miniszterében a nyíltságot és a lovagiasságot. A hatalom birtoklása – mely oly könnyen megrontja a legnemesebb embereket is – rajta nem változtatott semmit. A szellemi szabadságot mindennél többre értékelte, soha nem ingott meg Istene és nemzete iránti szeretetében. Így írt egyik levelében:

„Isten mentsen meg, hogy valaha is sikerüljön e nemzetet megfosztani szabad szellemétől, és a helyébe kizárólagosan az anyagi érdekeket helyezni szívünkbe. Ha ezt elvesztjük, beszélhetünk még magyarul a grammatika szerint, de nem leszünk magyarok többé. A valódi, józan szabadság terjesztése és meghonosítása a missziónk a föld ezen részén. Ha ezt megtagadjuk, nincs értelme többé izolált fajunk létezésének Európában.”

Bátran ki lehet jelenteni, hogy Andrássy a monarchia legnépszerűbb alakja volt. Budapesten és Bécsben is mindenki ismerte. A nép nemcsak a minisztert látta benne, hanem azt a férfiút is, aki egykoron a szabadságért küzdött. A legnépszerűbb természetesen Magyarországon volt. Mélyen gyökeredző szeretet töltötte el hazája iránt, mely átsugárzott lényén. Nagyra becsülte a lelkesedni tudást és a magyar nemzettudat szellemi tüzét. Lovagias, előkelően arisztokratikus jelleme, szabadságszeretete, kedvességének varázsa a magyarok szemében a nemzeti tulajdonságok legfőbb példahordozójává tették őt. Amikor már nem volt miniszter, az ország akkor is úgy figyelt Andrássy kijelentéseire, mint a megváltó szóra.

Amit jósolt, bekövetkezett, és a mihez hozzáfogott, megvalósult. Azon a nézeten volt, hogy a józanész többet ér, mint az összes elméleti tudomány.

Szívesen és sokat olvasott, s anélkül, hogy olvasottságával dicsekedett volna, a hozzá közel állók tudták róla, hogy nagy rajongója és ismerője Shakespearenek és Goethenek, könyvtára pedig gazdag tárháza a világirodalom remekeinek.

Többször lehetett tőle hallani: „Ezt vagy amazt nem tanulmányozom. Ha tudnám, igen nagy fáradtságba kerülne, hogy elfeledjem.”

Azon az elven volt, hogy: „Agyunk megtöltésével óvatosnak kell lennünk, mert a gondolkodásra is kell hely.”

Azon államférfiak közé tartozott, akik az életüket messze meghaladó hatású művet alkottak. Segített felépíteni a modern magyar államot, s biztosította annak helyét a világpolitikában. A Németországgal alkotott szövetség, mely hármas szövetséggé alakult, halála után még évtizedekig segített fenntartani a világbékét. Ezért Andrássyt díszhely illeti meg a történelem panteonjában. Amikor elfoglalta osztrák elődje helyét a bécsi miniszteri palotában, az osztrákok barátságtalan, sőt ellenséges érzülettel fogadták. Amikor viszont nyolc évvel később leköszönt, a minisztérium minden egyes tagja mélyen meg volt hatva, sokan sírtak is, amikor távozását látták. A dicsfényből, amely őt övezte, jutott egy-egy sugár mindenkinek. Azzal a fölemelő tudattal vonulhatott vissza a magánéletbe, hogy a külpolitika útjait hosszú időre kijelölte, mellyel a monarchia javát és békéjét biztosítani tudta

Gróf Andrássy Gyula, nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legjelentősebb államférfija is volt. Ő volt az, aki Magyarországot, a veszteségek és megaláztatások után ismét európai szintű és tekintélyű állammá tette. Törekvései nyomán a nemzet, a keserves szolgasorsból a teremtő alkotásba fordult át, s a megtiport magyar lélek újra szárnyra kapott. Ugyanakkor Ausztria is hálával tekint rá, mivel hathatós intézkedései a kettős állam ezen oldalát is megmentette a bukástól és szétforgácsolódástól. Bölcs és előrelátó államférfiként az egykori ellenség sorsát is egyengette, tudva, hogy Ausztria nélkül hazája jövője is kérdésessé válik. Neki köszönheti Magyarország, hogy két generáción keresztül megmenekült az összeomlástól és felmorzsolódástól. Gróf Andrássy Gyula egész életével bizonyította, hogy nála a lovagiasság valóban szívből fakadt. Egyenes jellemű, nyíltszívű férfi volt, erély és finomság egyesült lelkében. Igazán büszke lehet rá minden magyar!

Vajon mit tudott Deák, Sissy és Ferenc József császár Andrássy Gyula személyéről? Nem mást, mint hogy ő Szent Márton újra testet öltése. Toursi Szent Mártonnak, aki - midőn püspökké kívánták választani - oly nagyon vonakodott azt elfogadni, s végül mégis a leghíresebb lett. Annak a Szent Mártonnak, aki Franciaország és Magyarország védőszentje, s akinek tisztelete mélyen áthatotta a szellemlátó Deák és Sissy lelkületét, sőt a kiváló taktikai érzékkel megáldott osztrák császár is jónak látta maga mellett tudni őt. Innen eredt hát a feltétlen bizalom Andrássy iránt.

 Tudták jól mind a hárman, hogy a grófot isteni sugallatok irányítják, s a Teremtő, nemes szándékaiban, felemelő, békét hozó intézkedéseiben mindig megsegíti szeretett fiát.” (Erről a titokról lebben fel a fátyol, Kovács-Magyar András: A képzeletet csak a valóság múlja felül című könyvében)