Előzetes a korszakokat átívelő előadás témájából: Szent György 21 ezer éve győzte le először a gonoszt április 24-én. Később, több életein át meg kellett küzdenie vele. Legendájában a sárkány jelképesen maga a Sátán. Szent György nevei a görög és római világokban: Hermész vagy Mercurius. Buddha idejében i. e. 500-ban a kelták Madrasból indultak a nyugati világ felé, hogy kultúrával ajándékozzák meg az emberiséget. Buddha lánya volt Szent György felesége. Ebben az időben a Kárpát-medencében a kelták és a hunok jó barátságban éltek együtt. Magyarországon, a mai Szent György-hegyen telepedtek le a kelták. Anglia védőszentje Szent György lovag. Az indiai Madrászban van egy Szent György erőd. Az angolok ős-testvériségük nyomait keresték Indiában. Angliában a westminsteri apátság - Westminster Abbey - mellett szintén található egy csodálatos katedrális, amit róla neveztek el. 1326-ban az Angliába menekült templomosok megalapítják a Szent György Lovagrendet, és e név alatt tevékenykednek tovább. A Magyar Szent Koronán látható Szent György képmása, ami azért lényeges, mert e koronát Jézus Urunk is viselte. Szent György legyőzte a sárkányt, nem hagyta, hogy a gonosz pusztítson a földön. Szent György egy későbbi leszületésében Dózsa Györgyként ölt testet. Dózsa Györgyöt felkérte Róma egy keresztes sereg megszervezésére, mely során a Szentföldet felszabadítaná a megszálló töröktől. Dózsa alig pár hét alatt 40.000 fős sereget toborzott össze. Serege már indulásra készen állt, miközben a hadjárat szervezői lepaktáltak a törökökkel… Dózsa György Dálnokon született (1470-1514). Köznemes volt. Emléke nem merülhet feledésbe! Később II. Rákóczi Ferenc fiaként Saint-Germain gróf néven ismeri meg a világ a kor legnagyobb alkimistáját.