Kovács - Magyar András

Teleportáció - a Matrix Drops titkos receptje

2068Megtekintés

A francia virológus Luc Montagnier, 2008-ban orvosi és élettani Nobel-díjas, aki az AIDS-et okozó HIV felfedezéséért kapta a díjat.

Matrix Drops

A kutató a közelmúltban kimutatta: az ember örökítő anyagát is alkotó DNS-molekula alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámokat bocsát ki. E hullámok segítségével a DNS képes vizes oldatok között teleportálni, vagyis tényleges fizikai kapcsolat nélkül közlekedni. Montagnier által szignalizációnak nevezett folyamat végezetével, a tudós megmérte az eredeti és a teleportált közeg elektromágneses sugárzását.

 

A teleportált közeg mindkét mintájában azonos jeleket mért. Írásában kifejtette: a DNS – oldatnak speciális elektromágneses sugárzása van - melyeket egymás mellett tárolt speciális körülmények között, s ennek hatására a tiszta víznek is azonos elektromágneses sugárzása lett. Az elektromágneses tér általi teleportáció eddig ismeretlen területnek számított, amit csak manapság sikerült meghódítani. Eddigi kvantum teleportáció rekordját - hatszáz méter - egy bécsi kísérlet állította fel. Ezt követően, más egyetemi tudósoknak szintén sikerült tizenhat kilométerre megismételni ugyanezt egy foton párral.”

 

A tudományos bejelentést a teleportációról, nagy örömmel olvastam, hiszen magam is, már több mint egy évtizede alkalmazom ezt a felismerést.

 

Különleges kvantumfizikai eljárásommal, a szervezetünket felépítő 108 elem információját és azok variációit képes vagyok felszabadítani, és tiszta vízbe, Matrix Drops cseppjeimbe teleportálni és ott tárolni. A Matrix Drops-ok szabadon átadják a tökéletes információkat a ”hét testünk” mindegyikének, és a szervezetünkben esetlegesen meghibásodott, elhangolódott elemeknek. Hasonló dolog megy végbe akkor is, amikor egy computert frissítünk.

 

A tökéletes elemi információk, tökéletes viselkedést indikálnak bennünk. Mindezt a ”láthatatlan testeink”, érzéseink, energia elakadásaink oldódásában, gondolkodásunk, kapcsolataink megnyugvásában tapasztalhatjuk meg.

 

Ma már lehetséges Matrix Drops Computerrel a szemmel láthatatlan „testeink” vizsgálata, feltérképezése. Detektáljuk a ”testeink” magnetikus, elektromos és foton kisugárzását.  A computer megjelöli a számunkra szükséges információkat tároló Matrix Drops cseppeket. Jelenleg, több mint 900 féle információ oktávjaiból képes a computer választani. Egy perc - mérési idő - alatt nyolcmillió információt hív le a mért személyről, majd kiválasztja a számára szükséges korrigáló információkat, melyeket számokkal jelöl meg. A computer kezelője ezeket a Matrix Drops cseppeket ajánlja.

 

A javasolt Matrix Drops-ok számai mellett a computer szövegesen is elemzi, milyen nehezen kezelhető gondokat talált. A feltárt nemkívánatos tulajdonságok, az információs ráhatással uralhatóvá válnak. A negatív tulajdonságainkat letehetjük, a kívánt pozitív tulajdonságainkat erősíthetjük a Matrix Drops-ok segítségével.

.

Részletesebb információkat olvashat: www.matrixdrops.com

 

A Matrix Drops ára: bruttó 3.500 Ft/db

Elérhető: H-1143 Budapest, Tábornok u. 11/A. I. emelet

Tel: +36-1-222-3186, +36-1-251-4983

 

Már megvásárolható a Matrix Drops Computer.

Megrendelhető: Dr. Ásin Magdolnánál.

Tel: +36-26-355-388

e-mail: mmd@matrixdrops.com

.

A komputer fejlesztésénél elsődleges szempont volt a gyorsaság, a jól érthető megfogalmazás és az egyszerű kezelhetőség. A berendezés alkalmazásának nincs előírt szakmai feltétele.

 

Szeretne a partnerünk lenni?

Örömmel üdvözöljük új világunkban!

Kovács-Magyar András   

 

Esetek:

 

A tizenöt éves lányom hétéves kora óta szerelmes volt egy fiúba. Mindenhol róla beszélt, még iskolát is váltott miatta. A lányom szedte az 1-es és egy 4-es Matrix Drops cseppet és egy hónappal később felhívott azzal, hogy a legnagyobb szerelme összejött azzal a lánnyal, aki a lányom legnagyobb ellensége. Aggódtam, mi lesz vele, de megdöbbenésemre a gyermekem közölte velem, hogy ez a fiú már nem érdekli, és úgy érzi végre meg tudott szabadulni egy rögeszméjétől a Matrix Drops-ok segítségével.

H. Tibor

 

 

 

Egy házaspár jött el hozzám, ahol az úrnak szexuális gondjai, viselkedés zavarai voltak. A Matrix Drops komputer kiírta, hogy ”hiányzik a férfiból a kezdeményező erő”. Kapott lila színű Matrix Drops-okat. Két nap múlva felhívott a férfi felesége, és örömmel újságolta a pozitív változásokat.

T. Sándor

 

 

Azt tapasztaltam a Matrix Drops-ok szedését követően, hogy a kapcsolataim alakulását tisztábban látom. Olyan érzés, mintha valaki lerántaná a leplet és egyértelműen látnám a másik fél szándékát. 

B. Tünde

 

 

Egy győri kisfiú nagyon szeretett sakkozni, sorozatban bajnokságokat, kupákat nyert. Az édesanyjával ellenben rossz volt a kapcsolata, mert az anyuka azt szerette volna, ha a fiú az érmek szerzése mellett többet olvasna. A Matrix Drops - ok bevétele után pár héttel jelezte az anyuka, hogy gyermeke könyvet vett a kezébe és örömmel olvas, így és a kettejük viszonya szintén sokat javult. Már mindketten tudnak örülni a gyermek sakkban elért sikereinek.

H. Mária

 

 

Egy csinos, fiatal tanárnőnek kapcsolati problémája volt. Csak egy férfi hiányzott az életéből. Elkezdte szedni a Matrix Drops-okat és most három férfi is udvarol neki. Természetesen tudja, hogy benne változott meg valami, aminek következményére az élete is nagy fordulatot vett.

Sz. Márton

 

 

Egy urat megmértem a Matrix Drops komputerrel, ami lelki terhek miatti „kommunikációs problémákat és a kutyáktól való félelmet” mutatott. Az úr mindezzel teljesen egyetértett és elmondta, hogy gyermekkorában megijesztette egy kutya. Kapott Matrix Drops cseppeket és egy hónap múlva felhívott, hogy látványosan jobban érezi magát, a kutyáktól pedig nem retteg.

T. Sándor

 

 

A 8.-os osztálytársaim mindig kigúnyoltak, amitől nagyon rosszul éreztem magam. Bevettem a 605-ös lila színű Matrix Drops-ot. Az álmaimban bevillantak ezen osztálytársaim arcai, nevei, akikkel azóta nem találkoztam. Három nap után ezeknek a régi emlékeknek a hatásai megszűntek, valósággal legördültek a lelkemről.

S. Judit

 

 

Két héttel ezelőtt a Matrix Drops Computeremmel megmértem a kislányomat. Legnagyobb megdöbbenésemre magatartás zavarokat és koncentrációs problémát mutatott ki a gép. Meglepődtem azon, hogy ezt nem vettem észre. Pár napra rá a kislányom meghozta élete első beírást, ami ugyan az volt, amit a komputer kimutatott. Milyen különös, hogy a komputer már előre látta a lelki változásait, mielőtt azok megnyilvánultak volna a mindennapjaiban. Három hét után a gyermekem ismét a régi lett, tanárai meg vannak elégedve vele.

 Edina

 

 

Mindig nehezen keltem fel reggelente. Szedem a Matrix Drops-okat és még mielőtt megcsörrenne az óra, felébredek. Én magam csodálkoztam ezen a legjobban, hogy 5 órakor már ébren vagyok és serénykedem.

Sz.Márton

 

 

Egy munkahelyváltásra törekvő fiatalember hónapok óta nem tudott felülkerekedni a saját félelmein, gondolatain és meghozni a végső döntést. A Matrix Drops Computeres mérés után, mely kiírta, hogy „a szellemi fejlődése elakadt, változtatni kényszerül,” megkapta a Drops-okat, aminek a segítségével sikerült rövid idő alatt munkahelyet váltania.

B. Tünde

 

 

Egy Európa-bajnok férfi sportolónál pontosan kiírta a Matrix Drops Computer, milyen lelki és gondolati problémákkal küzd. Jelezte továbbá azt is, hogy „női gondra utaló lelki probléma van”. Az úr elmondta, a feleségére jellemző ez a tünet. Magával hozta a vele együtt élő felesége hologramját, amit ott hordozott a lelkében, a komputer pedig ezt is detektálta. Hihetetlen mi mindent hordozunk a lelkünkben, miközben azt gondoljuk, csak a magunk problémájával kellene törődnünk.

K. András

 

 

Az egyik ismerősömnek önértékelési gondja volt. Megmértük őt a Matrix Drops Computerrel és három Matrix Dropsot ajánlottunk számára. Amikor elment nyaralni, a cseppeket otthon felejtette. Miután hazajöttek elmesélte, hogy érezte az alatt az egy hét alatt, mennyire hiányoztak a Drops-ok jótékony hatásai, mert amikor elkezdte szedni sokkal biztosabb, határozottabb lett ismét.

C. László

 

 

Amikor megnősültem bekerültem egy székely családba. Akkor volt egy családi vállalkozásuk, amit két év alatt teljesen tönkretettek. Apósommal azóta nem tudtam még beszélni sem. Feleségem közbenjárására az apósommal együtt bevettük a 44-es lila Matrix Drops-ot. A télen vágtunk mangalica disznót és az apósom följött Erdélyből csak azért, hogy segítsen nekem, holott erre soha nem volt példa. A kapcsolatunkban különösen pozitív változás történt.

S. F. Szabolcs

 

 

Nyíregyházi hölgynek adtam 351-es Matrix Dropsot. Ő állandóan feszült, zaklatott  volt, annyira, hogy a férje sem mert hozzá szólni. Egy hét után megkérdezte, mit adtam neki, mert pár napja már el tudnak beszélgetni a párjával.

S. Judit