Kovács - Magyar András

Tihanyi Tóth Csaba feleségét kezeli Kovács – Magyar András

1251Megtekintés

Tihanyi Tóth Csaba kisfia áprilisban látja meg a napvilágot, de a szülei már most tudják róla, hogy érdekelni fogja a művészet, különösen a festészet. Vajon hogyan lehetséges ez?

Tihanyi Tóth Csabát, a Barátok közt Laciját mindig is vonzották a misztikus dolgok. Sorsszerű volt, hogy megismerkedjen Kovács – Magyar Andrással, akit szellemi gyógyítóként ismernek az egész világon. Csaba és felesége, Rita, ha tehetik, felkeresik barátjukat.

 

Tihanyi Tóth Csaba – Bognár Rita – Kovács – Magyar András

 

- Évekkel ezelőtt láttam Andrást a Fókuszban, amikor bemutatták, mint szellemszakértőt – meséli Csaba. – Már akkor tudtam, hogy mi biztosan barátok leszünk. A szüleim jártak hozzá a gyógyító központjába. Egyszer mi is elkísértük őket Ritával egy zarándokútra a Kálvária-dombra. Miközben András december 21.-én, déli tizenkettőkor ott beszélt, különös és felejthetetlen fényjelenséget látunk körülötte. Hihetetlen csodában volt részünk. Ez hat éve történt, azóta ápoljuk a barátságot.

 

Tihanyi Tóth Csaba és Rita áprilisra várják kisfiuk születését

Rita a 29. hétben van, áprilisra várják kisfiukat, Nimródot. Már nagyon kíváncsiak, milyen lesz, és hogy jól van-e. András erre is tudja a választ:

 

- Remekül van, egészséges, szép baba – sorolja a szellemlátó, miközben pálcát tart a kismama felé. – Jó mentális képességekkel születik, okos gyermek, egyetemet végezhet. A művészetek is érdeklik majd, különösen a festészet – mondja, majd mosolyogva hozzáteszi: - Ti pedig eszméletlen jó szülők lesztek!

 

András már többször segített rajtuk.

Csaba büszkén mosolyog, miközben megsimogatja Rita hasát.

 

- Mindenképpen szeretnénk majd a gyerekünket az ősi magyar hit és rituálé szerint megkeresztelni. Tűzzel, és Szentlélekkel, ahogy Jézus Urunk tanította. Közben András kezeli Ritát. Megnyújtja, masszírozza, megropogtatja a csontjait, majd néhányszor végighúzza a kezét az ágyon fekvő kismama fölött.

 

- Most megtisztítom a rossz érzésektől, gondolatoktól, szellemi hatásoktól, attól, ami a lelkét nyomja – magyarázza és megmutatja Csabának, hogyan kell végezni ezeket a mozdulatokat.

 

A fiatalasszony mosolyogva áll fel az ágyról, nagyot nyújtózik, látszik rajta, hogy jól esett neki a kezelés.

 

- Rögtön érezni, hogy valami jó történt – mondja. – Már akkor is sokkal jobban érzem magam, ha Andrással töltök egy kis időt. Mintha kinyílna a világ, magamhoz térnék. Nemegyszer meggyógyított mindkettőnket, akár derékbecsípődésről volt szó, akár berekedtünk egy fellépés előtt. András segítségében mindig bízhatunk.

 

Inkább megelőzik a betegségeket

 

András eredetileg villamosmérnök, és ma is materiális embernek tartja magát. Akkor vett más irányt az élete, amikor 25 éve tüdőrákot diagnosztizáltak nála, és az orvosok azt mondták, menthetetlen.

 

- A szellemvilág segítségével jöttem rendbe, és azóta, a közbenjárásommal több százezer ember meggyógyult – mondja.

 

- Nincs olyan betegség, amit a szellemvilág ne tudna meggyógyítani. Azt szoktam mondani én nem betegséget gyógyítok, hanem a lelket. Míg nem volt természetgyógyász-törvény, kuruzslónak számítottam. Erről Krúdy Gyula egy mondása jut eszembe:

„Mi a különbség az orvos és a kuruzsló közt? Utóbbi csak akkor tud megélni, ha meg tudja gyógyítani a betegeket.”

40 000 tanítványom van a világban, akiknek a tudásom 90%-át át tudom adni.

 

Csabáék előre gondolkodnak, és igyekeznek megelőzni a betegségeket. Például megnézették a lakásukban a káros földsugárzást, a vízereket, a Hartmann zónákat, majd megfelelő helyre tolták az ágyukat, és odafigyelnek arra, mit esznek.

 

- András tanácsa szerint nem szabad marhatejet, marhasajtot, cukrot, sertéshúst, fehér kenyeret enni – sorolja Rita. – Tojást keveset, és sajtot is csak akkor, ha 40 napon túl érlelték. Ezt persze még sikerült maradéktalanul betartanunk, de igyekszünk. Amióta pedig új helyre, földsugárzás-mentes helyre került az ágyunk, sokkal jobban alszunk. Ezért a babszobában is kiméretjük a földsugárzásokat.

 

(forrás: Hot! Magazin, Fái Zsuzsa cikke)