Szellem-elengedés

Idegesség - nyugtalanság - agresszivitás okozója volt a szellem

2202Megtekintés
Hihetetlenül ideges, nyugtalan voltam, nem volt életkedvem. Nem tudtam, hogy mi lehet ennek az oka. A férjemnek nagyon sok türelem kellett, hogy elviseljen. Ennek ellenére mindig azt hittem, hogy a férjemen szellem van. Tekintse meg filmünket:
 

Egy élőadásos tv műsort nézve felhívtam Kovács–Magyar Andrást, hogy megkérdezzem erről a dologról. Nagy megdöbbenésemre megtudtam: rajtam volt a szellem. Másnap, felhívtam az irodát, segítséget kértem. Hegedűs Mária segített a hozzám kötődött szellemnek a túlvilágra átjutni. Megtudtam, hogy egy földi életében nagyon betegen elhunyt nő szelleme volt hozzám kötődve, már három éve.
 
A szellem keserítette meg az életem. Éreztem a szagát is. Azt hittem, hogy a környezetemnek, vagy magamnak van bűzös szaga. Most már tudom, hogy a szellem okozta ezt.  Köszönöm Kovács–Magyar Andrásnak, valamint Hegedűs Máriának, hogy segítettek rajtam.
 
A 2. történet a fiammal kapcsolatos:
Az utóbbi időben nagyon agresszív volt. A családjával, a környezetével és saját magával szemben is. A fiam szinte félelmetesen viselkedett. A kifejezése, megnyilvánulása rendkívül agresszív volt. Nagyon megijedtem.
 
Felhívtam Kovács–Magyar Andrást a televízió élőadásos műsora keretében. Elmondta, hogy a fiamhoz egy szellem kötődött. Nagyon megdöbbentem, bár sejtettem, hogy ez lehet az oka. Felhívtam a fiamat telefonon. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, hogy egy szellem van hozzá kötődve, mivel a fiam ilyen dolgokban nem nagyon hitt.
 
Végül úgy döntöttem, hogy elmondom neki. Amint ezt megemlítettem, a fiam azonnal azt mondta, hogy hazajön. Másnap már Magyarországon volt. Felkerestük Hegedűs Máriát, aki elmondta, hogy egy életében öngyilkosságot elkövető férfi szelleme van a fiamhoz tapadva. Elsősorban ez a szellem okozta fiam furcsa viselkedését.
 
A szellem túlvilágra juttatása után fiam teljesen megváltozott, megnyugodott. A fiam azonnal érezte a megkönnyebbülést. A későbbiekben az unokám is jelezte, hogy édesapja teljesen megváltozott. Fiamnak harmonikus lett az élete. Már kedvesen viselkedik másokkal szemben, olyan lett, mint korábban.
Köszönjük a segítséget!


Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186

e-mail: info@matrixdrops.com
 
 
 
Hegedűs Mária - szellem - szellemvilág
Hegedűs Mária