Szellem-elengedés

Szellem - elengedés után István felesége szinte megfiatalodott

439Megtekintés

Másodszor látogattam el a Kovács – Magyar András gyógyító központjába, ahol csodálatos emberekkel, csodálatos világgal és teljesen új ismeretekkel találkozok.

Tekintse meg filmünket:

 

 

A feleségem vette fel először Önökkel a kapcsolatot, mert gyakran fájt a feje, amelynek oka, egy létközben rekedt szellem volt. Az elhunyt édesanyja szelleme kötődött hozzá, aki 15 évvel ezelőtt halt meg. Hegedűs Mária segítségével átsegítették a szellemet a túlvilágra és a feleségem ezután olyan lett, mint akit kicseréltek, szinte 15 évet fiatalodott. Anyósom 15 éve halt meg, a szelleme 15 éven át a feleségemen volt. Hamarosan a lakásunkban lévő szellemeket is a házszentelés alkalmával a túlvilágra segítettük.

 

Különböző problémáim miatt kerestem fel én is Önöket. Hozzám is kötődött egy létközben szellem. A szellem elengedés szertartása után én is úgy érzem magam, mint aki újjászületett. Gyógykezelést is kaptam, már a második alkalommal, amelyek rendkívül jól hatottak rám, olyan pozitív változást idéznek elő bennem, mely szinte hihetetlennek tűnt.

 

Nagyon szépen köszönöm, amit tettek értem, bízom benne, hogy sokkal ismertebbek lesznek majd az egész világon, és nemcsak a magyaroknak, hanem az egész emberiségnek segíthetnek majd!

 

Hegedűs Mária – létközben rekedt szellem túlvilágra engedése

Hegedűs Mária

 

Érdeklődjön telefonszámainkon:

0036.1.251.4983  vagy:  0036.1.222.3186

 

Címünk:

H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet

(XIV. kerület, a 2. metró Stadionok megállójánál)

 

www.csodalatosgyogyulasok.hu

www.szellemvilag.hu

 

 

ISTVÁN

István