Szellem-elengedés

Szellem okozta az unoka nyugtalanságát

945Megtekintés

Egy évvel ezelőtt a lányommal elhoztuk a kis unokámat, mert nagyon beteges volt.

Nyugtalan volt, gyakran vittük őt az orvoshoz. Az orvosok nem tudták megállapítani, mi a gyermek problémája. Később unokám vakbélműtéten esett át. Nyugtalan állapota ezek után sem változott. Néztük Kovács – Magyar András szellemvilággal foglalkozó lapját, arra gondoltunk, talán unokámhoz is egy szellem kötődött.

 

 

Mária mérései alapján kiderült, hogy valóban egy szellem kötődött a gyermekhez. Egy földi életében öngyilkosságot elkövető gyerek szelleme volt unokámon. Többször említette nekünk, hogy ő kiugrik az ablakon.  Kértük a szellem elengedést. Amikor elengedtük a szellemet a túlvilágra a gyermekről, a lányommal láttuk a szellem alakját. A gyermek nagyon meg volt ijedve, eltorzult az arca, a szellem - elengedés szertartásának folyamán. A szellem - elengedés után az unokám sokkal jobban lett. Sokkal jobban tanult, a magatartása, viselkedése is jobb lett. Szinte a csodával határos, ami unokámmal történt.

 

- Amikor a gyermek bejött az irodába, hányingere volt, hányt, hasmenése volt. Szinte nem tudott a mosdóból kijönni. Jobb lett az állapota ezután?

 

- Igen! Szellem-elengedés után, amikor mentünk lefelé a lépcsőn, még remegett a keze-lába. De amikor beszálltunk a kocsiba, megnyugodott. Azóta sokat beszél erről az eseményről. Akkor még nem tudta, nem fogta fel, mi történt, de most már megértette. Nagyon jól érzi magát és nagyon boldog, amióta Marika néni elengedte róla a szellemet.

 

Tekintse meg Kovács – Magyar András szellemvilággal kapcsolatos filmjeit -

kattintson a képre:

 

Kovács – Magyar András

 

Tekintse meg új honlapunkat: www.matrixdrops.com

 

 

Címünk, telefonszámunk:

H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet

(XIV. kerület, az M2 metró Stadionok megállójánál)

Tel.: 0036.1.251.4983 vagy 0036.1.222.3186