Szellem-elengedés

Szellemjárás az étteremben

2515Megtekintés

Az étteremben évek óta kísértetjárás volt.
Sikerült megtalálni a rejtély titkát.

 A panzióban hátborzongató események történtek. Az étterem alsó részében dolgozó pincérek különös hangokat hallottak az emeletről, ahol „elvileg” nem volt egy teremtett lélek sem.

- Feljöttünk mindketten. – mondja a pincér – Azt láttuk, hogy a terítők fel voltak hajtva, minden sorban, minden asztalon. A bárpultról a földre esett a cserepes virág. Először azt hittük, szél, vagy huzat okozta ezt. De miután visszaállítottunk mindent, tíz perc múlva ugyanezt tapasztaltuk. Elmentünk, miután feljöttünk, újra ugyanez a látvány fogadott minket.

A rémisztő események után, a házban dolgozó öt alkalmazott bezárta az éttermet. Kikapcsolták az áramot, és azonnal átsiettek a szomszéd épületbe, hogy hívják a rendőrséget. Már az utcán voltak, amikor látták, hogy az étterem felső szintjén többszer fel és lekapcsolódott a villany.

- Féltünk, mindannyian megijedtünk. Senki nem akarta elhinni, kinevettek minket. Utána, amikor mások is tapasztalták az eseményt, komolyan vették.

A rendőrök még aznap éjjel átnézték az épületet, a pincétől a padlásig. Semmit sem találtak. Idegen tehát biztos nem járt a kísérteties időpontban az étteremben. Az alkalmazottak egyöntetűen állítják, hogy többször csapódtak ki az ajtók csak úgy maguktól, amik egyébként nehezen nyílnak. Időnként pedig fura hangok hallatszottak az emeletről.

- Állandó kopogást, lépteket hallottunk.

Egy léleklátó megvizsgálta az épületet, aki szerint az egykori erdészlak tele van rossz szellemekkel.

- Bizonyos vizsgálatok arra utaltak, hogy nem egy normál jelenségről van szó, szellemjárás történt. – mondja az étterem ügyvezetője.

Kovács-Magyar András érkezett az étterembe szellemvizsgálatra, aki egy hátsó helyiségbe vezette a panzió ügyvezetőjét, a száz éves erdészház egykori padláshelyiségébe. Ezt a zugot jelenleg billiárdteremként használják.

- Itt, a sarokban érzem a szellemet. Még egy különös illat is érződik. Az asztráltestét is meg lehet érezni a szellemnek.

Kovács – Magyar András szerint egy 43 éves korában elhunyt férfi szelleme rekedt itt, aki valószínűleg öngyilkosságot követett el. Ez a szellem 60 éve garázdálkodik itt.

A szellem - elengedés szertartása segítségével a túlvilágra került a szellem. Ezután megszűnt a fanyar illat az étteremben.

Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A. I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186
 
e-mail: info@matrixdrops.com
 

Nagyobb térképre váltás