Szent György

Szent György napja - Április 24.

5987Megtekintés

„A démont és a gonoszt, minden korban, minden alakjában legyőzte”
Szent György szobra - Montserrat
A sötét erőt fékezte meg Szent György és végül Jézus Urunk is. György testvérünk először 21 ezer éve győzte le a gonoszt, április 24.-én, majd több életén át megküzdött vele.

Szent György Spartacus-ként időszámításunk előtt 90-ben legyőzi Rómát, azaz a sárkányt. Ezzel felszabadultak Róma rabszolgái, akik legyilkolásán ujjongott addig a véres szájú, emberi életek kioltásán kéjelgő római nép. Az emberi lét megcsúfolását vitték végbe akkor is és még korszakokon keresztül, amíg rabszolgákat tartottak, megalázva ezzel az emberi méltóságot, az Istenembert.

Spartacus győzelmét követően a magára talált Róma i.u. 300-ban  átírja a történteket, magát győztesként felmutatva.

György szelleme az, aki a kelta, ír rokonságot védelmezi. A kelták Mantan nevű Istenként tisztelték. Egyiptomi leszületésekor Ő maga Atun, Ré Isten édesapja. Szent György ezen csodálatos, legyőzhetetlen hős életeit, Jézus idejében, mint Keresztelő Szent János éli. Átadja az Istenfiú, addigi több ezer éves, győzedelmes küldetésének vezérfonalát szellem testvérének, Jézus Urunknak.

Eddig a korok Isten erejét Szent Györgyben érezhették meg. Amikor Keresztelő Szent Jánosként megkereszteli Jézus Urunkat így szól:

„Én még vízzel keresztelek, de aki utánam jön, tűzzel és szentlélekkel keresztel meg benneteket.”
„Ő előbb volt, mint én.”



Mégsem lepődik meg senki az itt mondottakon: „Ő hamarabb volt, mint én”. Ekkor még tudatában vannak sokan annak a ténynek, hogy Istenanyánk és Atyánk szerelméből született tizenkét magyar szent közül Jézus volt az elsőszülött gyermek.

Mindenki jól tudja ekkor, hogy Keresztelő Szent János egy fél évvel hamarabb született, mint Jézus Urunk. Mária, Jézus Urunk édesanyja meglátogatta a várandós Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját.
Csodatételeiről és bizonyságtételeiről Keresztelő Szent János felismeri a rég nem látott rokonát, szellemtestvérét, aki több mint 20 évet bujdosott édesanyjával, Szűz Máriával Egyiptomban, Magyarországon, Erdélyben, Indiában, és hazatért, hogy a szeretet erejével győzze le a gonoszt.

Itt adja át helyét a legyőzhetetlen Szent György szelleme Jézus Urunknak, aki már nem karddal győzi le a gonoszt, hanem a szeretet, szerelem szentséges erejével. Elindítva egy új világot, egy finomabb Isteni programot, ahol a tudatokért folyó szellemcsaládok harcában ott lapul az egyedüli győzedelmes emberi megmaradás lehetősége: Jézus Urunk halhatatlan szellemiségének követése.

Dózsa György szobra a budai vár előtt, a nevét viselő térenSzent György szelleme megmutatkozik később Dózsa György személyében, Mátyás hű várkapitányaként, akit felkér Róma egy keresztes sereg megszervezésére, amely a Szentföldet felszabadítaná a megszálló töröktől.

Dózsa hetek alatt, mint Isten tizenkét gyermeke közül az egyik legerősebb, 40.000 fős sereget toboroz össze. A magyar király serege ekkor 10.000 főre tehető. A sereg indulásra készen áll, közben Róma lepaktál a törökökkel. A paktum lényege, hogy Róma nem küldi ellenük Szentföldre a magyar sereget, ezért a török Rómát nem bántja, de cserébe kéri, bármi áron gyengítsék meg a magyarokat. Bakócz Tamás, Róma hű érseke Esztergomban cselt sző. Összeugrasztja a magyarok királyát, Szapolyait Dózsa Györggyel. A király békésen kéri Bakócz Tamást, vigyék elé Dózsát tárgyalni. Dózsa nem ellenkezik, amikor erre kérik, ám a rómaiak máglyára vitetik és fejére izzó koronát rakatnak.

Dózsa testét megégették, „de szellemét a tűz nem égetheti meg, mert az maga a tűz!”

A királyt úgy tájékoztatják, hogy Dózsa ellenszegült a királyi kérésnek. Szomorú, hogy a magyarok fel sem tudták fogni, milyen gyalázatba vitte őket Róma.

György katonái, a szent sereg fellázad és a király katonái ellen törnek. Magyar-magyart öl, Róma cselvetése sikerült. Néhány év múlva, amikor megindul a török Magyarország ellen, bizony hiányoznak a jó katonák, akiknek tízezrei a csatározásban halálukat lelték. Itt történik még egy tragédia.

Nem elég, hogy Róma elárulta a magyarokat, még az erdélyi vezetőket is rábírja, paktáljanak le a törökkel. Meg is teszik. Nem megy Mohácshoz az erdélyi két hadtest, aki a magyar seregek fő ütőerejét képezték volna. Egyedül érkezik a magyar hadtest és el is vész mind egy szálig. Erdély a titkos török-római paktum értelmében nem kerül megszállás alá. Elárulták testvéreiket, de ami utána következik visszafordíthatatlan.

150 év után hazánk újra szabad lett. Hála Dózsa György önfeláldozó szellemének és Jézus Urunk kegyelmének, Szűz Mária szeretetének, szellemtestvéreink szentségének!

Szent György évezredes legendáját átírták a rómaiak. Kitaláltak egy új Szent György legendát, ahol a hős egy élő sárkányt győz le egy kisváros mellett. Majd az 1900-as évek közepén felülvizsgálják a szentek létezését. Megállapítják, hogy az általuk kitalált Szent György nem létezett és ezért törlik a szentek sorából! Ezek mire nem képesek! Vajon többi szentünk is erre számíthat?