Szent helyek

Kovács-Magyar András: Istenanyánk szent kútja Szurdokpüspökiben

11976Megtekintés
A megtisztított Istenanyánk szent kútjának környékén kőtalapzatra várfalat építettünk boltívekkel, gyógyító Táltos fénypadot állítottunk. Újra a régi pompájában várja e szent hely a látogatókat, a gyógyulni vágyó embereket.
Szent István királyunk idejében Szurdokpüspöki egyike volt Magyarország szellemi központjainak. Három ilyen hely, szellemi központ volt az országban: Esztergom, Kalocsa és Szurdokpüspöki. Püspöki központ volt. Istenanyánk szent kútjának helye egy ősi szakrális központ. Szurdokpüspöki térségében ásatásokat folytattak, kelta időbeli emlékeket találtak, melyek 12 ezer évesek. Vannak olyan szakrális központok, amelyeket időtlen idők óta szentként tiszteltek.

Szent István király kijelölte Magyarország egyik szellemi központját erre a helyre. Nemcsak a szellemi vezetés központja lesz ez a hely, az emberek ezrei, százezrei zarándokolnak el ide. Olyan láthatatlan, megmagyarázhatatlan, kézzel foghatatlan, mégis tapasztalható csodák történtek, melynek híre ment az egész világban. Aki ennek a kútnak a vizéből ivott, aki ennek a kútnak a vizében megmosakodott, azok meggyógyultak. Süketek bénák, bélpoklosok keresték meg ezt a helyet.

Megvizsgálva Európa és a világ szent helyeit, olyan energiavonalak találkoznak itt, amelyek Fatimében, Lourdes-ban, vagy Dél-Amerika szent helyein is megtalálhatók. Ezeket pozitív energiavonalaknak, Szent György vonalaknak nevezzük. Ami különös, hogy ezeknek a pozitív energiavonalaknak vannak erősségei. 1-től 7-es szintig mérik a pozitív zónák erősségét.

 

Istenanyánk szent kúja

 

Itt Szurdokpüspökiben egy hetes erősségű és egy négyes erősségű pozitív földsugárzás találkozik, Istenanyánk szent kútjától néhány lépésnyire, ott, ahol a Táltos fénypadot állítottuk. A kúton is átmegy ez a pozitív zóna, ez adja a víznek azt a gyógyító képességét, amelyet kifejt. Mitől gyógyít ez a víz?
 
A kútban lévő víz minden egyes molekulája bipoláris, két kis pólusa van minden vízmolekulának. A fellelhető vizek általában rendezetlen szerkezetben kerülnek a felszínre. Különösen akkor, ha a víz távvezetékekbe, vízvezetékekbe kerülnek. Ennek a kútnak a vize, – mivel egy pozitív energiazónában van – vízmolekulái rendezett állapotba kerülnek, rendezetté válnak a pozitív és a negatív pólusai.
 
Ha valaki ebből a vízből iszik, vagy ebben a vízben áztatja a lábát, kezét, bármelyik fájó testrészét, a vízmolekulák hatnak az emberi testben lévő vízmolekulákra, rendezik az emberi test vizenyős részeit. A beteg szervek, testrészek – amelyek rendezetlen állapotban lévő molekulákat, energiákat jelképeznek – rendeződnek. Ennek a rendezettségnek, ennek a rendszernek lesz az eredménye maga a gyógyulás.
 
Mi az a pozitív energia? Mi az, ami rendezi ennek a kútnak a vizét?
Mi az, ami más kutaknak nem rendezi a vizét?
 
Ezt a csodát hívjuk úgy, hogy szentség.
Mi az a szentség? Mi tesz szentté egy helyet?
 
Szentté tehet egy helyet egy pozitív zóna, ahol egykoron Szent György seregei haladtak a gonosz leküzdésére. Szentséget adhat egy olyan dolog is, ahol Szűz Mária, Jézus Urunk, Szent Margit, Szent Erzsébet jártak, és megáldották a földet, a forrást, a hegyet, a völgyet, vagy éppen egy szurdokot.

 

Turulmadár kupola borítja Istenanyánk szent kútját

Turulmadár kupola borítja Istenanyánk szent kútját

 

Szurdokpüspökiben Szűz_Mária járt, ebben a térségben élt, itt gyógyított. Az itt élő emberek a mai napig emlékeznek rá. Magyarország legmélyebb Istentudata itt él ezen a vidéken. Az emberek tudták, hogy Szűz Mária szerette ezt a vidéket, az emberek is szerették Őt.
 
Az Isten és Szent gyermekei szerették a szép helyeket felkeresni. A Mátra lábánál, egy páratlan szépségű helyen vagyunk. Vajon Szűz Mária miért jött el erre a helyre? Miért ide jött, miért nem egy másik kúthoz, egy másik faluba? Szentjeink tudták, melyek azok a helyek, amelyeket az ő elődeik, Istenanya, Istenatya megáldott.

 

Szurdokpüspöki_- Hollósdomb – Istenanyánk szent kúja

Parkosítottuk a szent hely környékét

 

A faluban van egy különös hely, amely itt van mellettünk, Hollósdomb a neve. Nemcsak a magyar hagyományban, a világ egyházi hagyományában is sokat beszélnek a hollókról. Ahol megjelenik a holló, ott egy szentség is megjelenik. Gondoljunk Thébai Szent Pálra, aki Egyiptomban, a sivatagban visszavonultan él egy kis oázisban. Minden nap egy holló egy fél cipót hoz neki élelemül. Thébai Szent Pált meglátogatja Thébai Szent Antal. Megjelenik a holló, az Isten égi madara, nem fél cipót hoz élelemül, hanem egy egész cipót, mert tudja, hogy ketten vannak. Elfogyasztják a cipót, majd Thébai Szent Antal visszavonul a másik oázisba, ahol ő él a tanítványaival. Mátyás király életét többször megmentik a hollók. Amikor Vitéz János és Janus Pannonius összeesküvést szőnek ellene, hírül adják a hollók, hogy vigyáznia kell, mert a vesztét akarják. Mátyás király a hollóknak, Istenanyánk madarainak köszönheti életét.
 
Folytathatnánk a mitológiát, de maradjunk Szurdokpüspökinél. A Hollósdomb az a hely, ahol leszálltak a holló akkor, amikor Istenanyánk erre a helyre leereszkedett. 28 ezer évvel ezelőtt történt ez. Istenanyánk fényes madár alakjában szállt le a Föld néhány pontjára, keresve a helyet leendő gyermekeinek, a 12 szent szellemnek. Leszállt itt Szurdokpüspökiben, leszállt a Pilisben, leszállt Spanyolországban, Montserratban, leszállt Indiában, Dél-Amerikában. A régi, ősi mítosz így szól: Istenanya fényes madár alakjában leszállt a Földre, 12 szent gyermeknek adott életet, hat fiúnak és hat lánynak. Ezek voltak azok a szentek, akik az Isten egy különös programjával ajándékozták meg az emberiséget.

 

Szűz Mária emlékmű Szurdokpüspökiben

Szűz Mária emlékmű a Hollósdombon

 

Ez a hely őriz egy 28 ezer éves mítoszt, őriz egy kétezer éves valóságot, Szűz Mária valóságát, és őriz néhány legendát. A helyi hagyomány arról is beszámol, hogy valamikor, a török idők táján járt itt egy asszony, aki belemosta pelenkáját a szent kútba. Szűz..Mária szellemének ez nagyon rosszul esett, és elhagyta ezt a helyet. Amikor hallunk egy ilyen történetet, az ember nem jó szájízzel megy ki egy ilyen helyre.
 
Európában megfigyelhető több régi szent helyen, hogy két olyan történetet találtak ki, (azok az emberek, akik nem akarták, hogy az emberek szent helyekre járjanak) amelyek nagyon összeesnek. Ez a két történet a következőképpen hangzik: vagy pelenkát mosnak a szent kutak vizébe, vagy meggyilkolt ember véres rongyát. Ha valaki utánanéz a régi elbeszéléseknek, ezt a két történetet megtaláljuk több száz helyen, Magyarországon is. Nagyon sok magyarországi szent hely ezeket az elbeszéléseket hordozza.
 
Miért találták ki ezeket a dolgokat?
Azért, hogy az emberek ne vonuljanak vissza csendes ligetekbe, berkekbe, szurdokokba, hanem olyan helyre járjanak csak, ahol irányíthatják a gondolataikat, irányíthatják az eszméjüket, irányíthatják a felfogásukat.

 

Istenanyánk szent kútjának fedlapja

 

Milyen különös! Nem mindenki hitte el ezeket a dolgokat, amelyek - én úgy gondolom - kitalációk. Nagyon sokan megőrizték a szent helyek szentségét. Kijártak minden kitaláció, elbeszélés ellenére. Megnyugodott az emberek lelke, szelleme ezeken a szent helyeken, és meggyógyultak.
 
500 évvel ezelőtt, Mátyás királyt követően, a török időkben legyilkolták az itt lévő falu népét. 500 évvel később csak egy-két ember tudott erről a helyről. A visszatelepülő lakosság egy jó kilométerrel odébb telepedett le. Egy kis düledező kút mégis jelezte, hogy volt itt valamikor valami. Legenda volt ez a hely.
 
Nem messze a kúttól van egy remetebarlang, ahol régen, sok éven keresztül remeték éltek. A remeték őrizték ennek a helynek a titkát, tudtak valamit. A remeték megjósolták: egy szer még újra szent lesz ez a hely.
 
A remeték jóslata beteljesült.
Eljött az idő, amikor az emberek újra visszaadták a tisztességét, a becsületét ennek a helynek, amely sok-sok ezer év óta szent hely. Szurdokpüspökinek ez a múltja ez a jelene. Hogy mi a jövője? Az itt élő emberek jó lelkén, tiszta szellemén múlik.

 

Virágágy a szent helyen

Virágokat ültettünk a szent helyen

 

Miért jött ide Szűz Mária?
Azért, mert ezen a helyen Istenanyánk is járt. Ahogy közeledett ehhez a helyhez, egy segítséget kérő gyermeknek a hangjára lett figyelmes. „Segíts! Bajban vagyok segíts!” Ahogy Szűz Mária közelebb érkezett a helyhez, látta, hogy itt a kút mellett egy gyermek a fa tövében, a kövek közé van szorulva. Odament, hogy segítsen neki. A gyermeknek el voltak törve a bordái és el volt törve a jobb lába. Szűz Mária kiemelte őt a kövek közül és megkérdezte:
 
- Miért kiáltottál segítségért?
- Én nem kiáltottam segítségért, meg sem szólaltam. – válaszolta a gyermek.
- Mi történt veled? Hogy tört el a bordád, a lábad? Hogy kerültél ide a kövek közé? – kérdezte Szűz Mária.
 
A hatéves kisgyerek elmondta, hogy az édesanyja egyedül nevelte. Az édesanyja meghalt. A nagybácsijára bízták őt. De a nagybátyja és felesége azt mondták, nem tudnak ennek a gyereknek is enni adni. Amikor a gyerek nagybátyjához ment, csukott kapukat talált. Bekopogtatott néhány házba, mindenki elutasította. Kijött erre a helyre. Úgy döntött a kisgyerek, leugrik a fáról, véget vet az életének. Az édesanyja mesélt neki arról, hogy van egy túlvilág, és ha ő meghal, a túlvilágon egy szép házat fog majd építeni, ahová várja majd a gyermeket. A kisgyerek úgy döntött, meghal, leugrott a fáról, bordája, lába törött, fel akart az édesanyjához menni, hogy együtt építsék a mennyei házukat.
 
Ki kiáltott segítségért, ha nem a kisfiú? Istenanyánk kiáltott, hogy hallja meg Mária, aki erre járt. Istenanyánk a kisfiúnak is mondott valamit: Várj, ne mozogj, legyél nyugodtan. Jön majd egy angyal, aki segít neked.
 
Szűz Mária idejött a forráshoz, felemelte a kisfiút, felvitte a barlangba. Kenegette a kisfiú testét a forrás vizével, és itatgatta őt. Délelőtt volt, amikor a barlangba felmentek, mire délután lett, Szűz Mária lejött a gyerekkel, akinek össze voltak forrva a törött bordacsontjai, és a lábának törött csontja. Mária a hatéves gyermekkel elindult Szentkútra, ekkor korosodó volt már. Elindult a gyengélkedő, főleg lélekben sérült kisgyermekkel. Amikor Szentkútra értek, ez a kisgyerek ölelte meg Őt utoljára. Mária megfáradt elaludt, átköltözött a túlvilágra. Nem maradt utána más, csak néhány ruhadarab. Teste fénnyé vált, úgy, mint Jézus Urunk teste. Ennek a csodának az emlékére gyújtunk minden évben gyertyát Szentkúton.
 
Gyümölcsoltó Boldogasszony napját
Szurdokpüspökiben ünnepeltük, 2009. március 25-én:

 

 

Gyógyító és tanácsadó nap Szurdopüspökiben:

 

 

 

Térkép:

 


Szurdokpüspöki - Istenanyánk szent kútja - Hollósdomb nagyobb térképen való megjelenítése

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Szurdokpüspöki – Hollósdomb - Szent liget építése:

Kattintson a képre:

 

Szurdokpüspöki - Hollósdomb - építés

 

 

Szűz Mária emlékmű állítása Istenanyánk szent kútjánál:

Kattintson a képre:

 

Szurdokpüspöki Szűz Mária emlékmű

 

 

Istenanya szent kútja fölé madár alakú kupolát építettünk:

Kattintson a képre:

 

Turulmadár kupola borítja Istenanyánk szent kútját

 

 

Falloskúti látomás - A Szurdokpüspöki jóslat megelevenítői:

Kattintson a képre:

 

Borbála néni