Szent, Szűz Mária

Szűz Mária élete - 1. rész

6587Megtekintés

 

„Tiszteli az egész világ. Nevét örök időkre őrzik az emberek.”

Szűz Mária, amikor a kis Jézus négy éves, szellemi üzenetet kap, meneküljön Betlehemből. Egyiptomon keresztül, ahol rokonával, Boldizsár királlyal találkozik, majd Magyarországra érkezik.

 

Szűz Mária

Szűz Mária a kis Jézussal és Szent Annával

 

Nagyanyja Anna, aki már 104 éves, szeretettel fogadja őket a Pilis alján lévő királyi birtokán, a mai Remeteszőlősön. Innen járják be a Balaton-felvidéki birtokaikat, Tihanyt, majd a Pilis szent helyeit. Itt gyógyít és tanít Szűz Mária több mint tíz éven keresztül.

 

Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

(Murillo festménye)

 

Mária elmondja, hogy tizenhat éves leány korában, március 25.-én, délutáni pihenőjét követően megjelent a szobájában Istenapánk és Istenanyánk valamint Jézus Urunk fény alakban. Ettől a naptól fogva tudta; várandós.

 

Angyali üdvözlet

Angyali üdvözlet (Andrea Solario festménye)

 

Jézus Urunk 20 éves születésnapján mindez megismétlődött, megjelent Istenatyánk és Istenanyánk fény alakban, de ekkor már Jézus Urunk valóságosan állt a szobában. Ekkor értette meg Mária, hogy huszonegy éve egy jövőképként jelent meg előtte Jézus Urunk.)

                                                                                                                              

Igen nehéz volt a szülése december 21-én, este 7 órakor, palotájában. Négy udvarhölgy segítette Máriát és Jézuskát. A kis Jézus ájultan született és hosszú percekbe telt, amíg magához tért.

 

Jézus Urunk születése palotában

Jézus Urunk születése palotában

(ezüstplakett Montserratban, Fekete Madonna szobra mellett)

 

Gappar, Menyhért, Boldizsár; a három nagy király, egy apától valók. Máriát szülésekor csak Menyhért látogatja meg, Erdélyből. Szűz Mária a kor legtehetősebb szüleinek vagyonában él, palotában. Itt szüli csodálatos környezetben Jézust.

 

Szűz Mária a kis Jézussal

Szűz Mária a kis Jézussal, királyok és barmok között ábrázolva

 

Milyen különös, hogy néhány száz év elteltével a művészek festményeiken, ami Jézus Urunk születését ábrázolja, már megjelenik néhány barom, majd az 1200-as években ezek az állatok az alkotásokon már a fejüket is benyújtják az épület ablakán.

 

SzuzMaria_barmok.kozott.abrazolva.jpg

Szűz Mária, királyok és barmok között ábrázolva

 

A XIII-XIV. században arra leszünk figyelmesek, hogy Jézuska a „jászolban fekszik, barmok közt nyugszik”, a palota helyett.

 

Mennyivel jobb egy barmok közt született ács fiát bemutatni a nagyközönségnek (legalább van valami hasonlóság a műveletek végrehajtói és a felvázolt Jézusképen szereplő barmok között), mint egy királyi nemes sarjat követendő példájának állítani.

 

József létezéséről, aki szintén titokzatos módon egyszer csak megjelenik Szűz Mária mellett, egyetlen korabeli írás sem tesz említést. József személye nem létezett.

 

SzuzMaria_kisJezussal_hatterben_kereszt.jpg

Szűz Mária a kis Jézussal, háttérben a kereszt!

 

Tudatos félrevezetése az emberiségnek ez is. A világ legszegényebb vidékén sem szülnek asszonyok istállóban, barmok között. Különösképpen nem egy hercegnő, Szűz Mária. Ilyen megalázásra csak a nőgyűlölő, Istenanyát eltüntetők képesek.

 

SzuzMaria_kisJezussal_kastelyban_Montserrat.jpg

Szűz Mária - háttérben palota, mellette a kereszt!

.

Tekintse meg a 2. részt → Tovább